Lengyel kormánykoalíció: pártja távozása után leváltották Gowint, újabb emberek követték

Infostart
2021. augusztus 11. 18:08
Kilépett egy kisebb párt a lengyel kormánykoalícióból. A Jaroslaw Gowin távozó kormányfőhelyettes vezette Egyetértés kilépéséről a szervezet választmánya szerdán hozott döntést. Lenne több távozó is.

Mint az Infostart is beszámolt róla korábban, az Egyetértés szóvivője a választmányi ülés után közölte: a párt képviselői elhagyják a kormánytábor frakcióját az alsóházban, és saját parlamenti csoportot alapítanak.

Az Egyetértésnek 12 képviselője van a 460 fős szejmben. Ha mindannyian távoznak, a Jog és Igazságosság (PiS) által irányított kormánykoalíciónak 220 mandátuma lesz, vagyis formálisan elveszíti többségét. Ugyanakkor, mint Piotr Müller kormányszóvivő egy szerdai rádióinterjúban elmondta, az Egyetértés soraiban, valamint más, kormánytáboron kívüli képviselők között akadnak most is olyanok, akik támogatása biztosítja a többséget.

A PiS szóvivője, Radoslaw Fogiel reményét fejezte ki, hogy sikerül megőrizni a kormánytöbbséget, de nem zárta ki a kisebbségi kormányzás lehetőségét sem.

A valódi parlamenti erőviszonyokra fényt deríthetnek a szerdai alsóházi ülés napirendjén szereplő szavazások több, a PiS-kormány számára fontos jogszabályról. Köztük van a médiatörvény módosítása, amely érinti a TVN24 amerikai hírtévét is.

A kormánykoalíción belül, a többi között a médiatörvény, valamint a Lengyel Megállapodás nevű fejlesztési programban foglalt adóreform kapcsán kialakult ellentétek miatt Mateusz Morawiecki miniszterelnök kedden kezdeményezte az Egyetértés elnöke, Jaroslaw Gowin leváltását a kormányfőhelyettesi és fejlesztési miniszteri posztról. Szerda délután a lengyel elnök szóvivője közölte: Andrzej Duda jóváhagyta Gowin leváltását.

Gowin várható menesztése kapcsán benyújtotta szerda reggel lemondását Marcin Ociepa, az Egyetértés nemzetvédelmi miniszterhelyettese, majd később további négy másik államtitkár is.

Ezt Piotr Müller kormányszóvivő úgy kommentálta: nem biztos, hogy Morawiecki mindegyik lemondást elfogadja, hiszen az említett politikusok egy része már az első szerdai alsóházi szavazások során a kormánytáborral együtt voksolt.

A kormánykoalíció eddig három pártból állt: a PiS és az Egyetértés mellett a Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter által vezetett Szolidáris Lengyelország nevű pártból. A PiS parlamenti frakciójában ülnek viszont az Egyetértésből nemrég kivált Republikánus Párt tagjai is.

Emellett a PiS június közepén megegyezett a Lengyel Megállapodás támogatásáról a volt elnökjelölt, Pawel Kukiz rockénekes által irányított kisebb ellenzéki tömörüléssel. Ez az egyezség, valamint egy-két független képviselő voksa elvileg biztosíthatja a PiS többségét egyes szavazásokon.