Nyitókép: Vincent Isore/IP3/Getty Images

Nankingi víruskitörés: a legrosszabb Vuhan óta

Infostart
2021. július 30. 14:46
A kínai állami média aposztrofálja így a friss kitörést. A helyi repülőtér vezetőségét megrovásban részesítették. Már öt provinciát és Pekinget is elérte az új fertőzések láncolata. Nanking mind a 9,3 millió lakosát szűrni fogják.

A vírus a város zsúfolt repterén jelent meg: július 20-án találták az első esetet, azóta kétszáz ember betegedett meg. A Global Times értesülése szerint augusztus 11-ig nem indít járatokat a reptér a válaszlépések részeként. Mindemellett megkezdődött a tesztelések sorozata városszerte – ennek keretében Nanking mind a 9,3 millió lakosát szűrni fogják, írja a BBC.

A hivatalos álláspont szerint a delta variánsnak köszönhető a kitörés létrejötte, a terjedésnek pedig az nyújtott táptalajt, hogy egy nagy forgalmú repülőtér is érintett. A repülőtér vezetőségét megrovásban részesítették, a Kommunista Párt egyik magas rangú fegyelmi szerve szerint a felügyelet hiánya és a szakszerűtlen vezetés is a problémák között van.

Az eddig elvégzett tesztek tanúsága szerint 13 város érintett már a kitörésben, köztük Csengtu, illetve a főváros Peking is.

A Global Timesnak nyilatkozó szakértők ugyanakkor úgy vélik, sikerült korai szakaszában elkapni a kitörést, így még kontroll alá vonható.

Nankingi hivatalos tájékoztatás szerint a vírussal megfertőződöttek közül hét ember állapota kritikus. A kitörés hatására a kínai közösségi médiában szárnyra kaptak a spekulációk azzal kapcsolatosan, hogy vajon a kínai oltások hatékonyak-e a delta variánssal szemben. Az nem ismert, hogy a megfertőzöttek oltottak voltak-e, néhány dél-ázsiai ország ugyanakkor a közelmúltban jelentette be, hogy kínairól másféle oltásra vált.

Kína eddig sikeres volt a járvány kordában tartásában, amit főként a határok lezárásával, illetve a kitörések szoros kontroll alatt tartásával tudott elérni. A pénteken 64 új esetet jelentettek az országban, ezek nagyobb része még behurcolt, nem helyi átadású.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!