Nyitókép: MTI/EPA/Divjakant Szolanki

Feketegomba: ezrek halnak meg Indiában a koronavírus szövődményében

Infostart
2021. július 22. 07:21
A mukormiózis főként a koronavírus-fertőzés túlélőit érintő betegség, melyben már több mint 45 ezren betegedtek meg és közülük 4300 ember el is hunyt.

Az orrot, szemet és néha az agyat is megtámadó fertőzés jellemzően 12-18 nappal azt követően alakul ki, hogy a páciens kilábalt a koronavírusból. Indiában több mint 45 ezer esetet jegyeztek fel: ezek legalább fele olyanokat érint, akik még valamilyen gyógyszeres kezelésben részesülnek. Az orvosok szerint a szteroidok szedésével van összefüggésben a gombafertőzés kialakulása, a diabéteszesek pedig különösképp veszélyben vannak, írja a BBC.

A koronavírus kezelésében alkalmazott szteroidok segítenek leállítani a gyulladásos folyamatokat, amelyeket a szervezet túlzott immunreakciója vált ki testünkben, de ezáltal a védekezőképességet is csökkentik, illetve megemelik a vércukorszintet. Ez az immunitáscsökkenés válthatja ki a mukormiózist a cukorbetegeknél vagy a súlyosan legyengült immunrendszerű egyéneknél, például a rákkal vagy a HIV-vel küzdőknél. A feketegombával szemben mindössze egy gombaölő injekció nyújt hatásos terápiát.

A legtöbb mukormiózisos esetet Mahárástra és Gudzsarát tartományban jegyezték fel, a két tartományban összesen 1785 fő a halálos áldozatok száma.

Raghuraj Hegde bangalore-i szemsebész szerint azonban a betegség okozta esetek és halálesetek száma is masszívan alul van számolva.

"A halálesetek általában hetekkel vagy hónapokkal a megfertőződés után következnek be. A jelenlegi rendszer nem alkalmas arra, hogy ezeket az adatokat rögzítse" - mondta. A kisebb kórházakban és vidéken mindezen felül nehéz a diagnózis felállítása, az eseteknek csak töredéke jut el a nagyvárosok kórházaiba, tette hozzá.

Sok beteg még azelőtt belehal a betegségbe, hogy kórházba kerülne, valamint számos kezelt és gyógyult betegnél tűnik úgy, hogy a betegség kiújult.

"Olyan betegekkel találkozunk, akiket kezeltek mukormiózissal, a kórházból hazabocsátottak, azonban olyan fertőzöttséggel térnek vissza, ami a korábbinál nagyobb területet támad meg a szemben vagy az agyban" - mondta a BBC-nek Akshay Nair mumbai szemsebész.

  • A nagyon agresszív gombafertőzés miatt a sebészeknek el kell távolítani egyes betegek szemét, orrát és az állkapcsát, hogy a fertőzés ne hatoljon az agyba.
  • A kormány szerint a legtöbb esetet Mahárástra államból jelentették, szám szerint 9348-at.
  • A kormány adatai szerint májusban és júniusban volt a legtöbb fertőzött, majd látványos csökkenés következett.
  • A Hindustan Times című angol nyelvű indiai lap szerint a betegség az észak-indiai Radzsasztánban a gyermekek körében is terjedni kezdett.
  • Indiában egy évvel a Covid-19-járvány előtt mindössze húsz mukormikózis-megbetegedést jelentettek, a kór elsősorban immundepressziós, magas vércukorszinttel rendelkező, AIDS-ben szenvedő, illetve szervátültetésen átesett betegeknél fordult elő.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!