Nyitókép: MTI/AP pool/Johanna Geron

Pozitív lett a luxemburgi kormányfő tesztje az EU-csúcs után

Infostart
2021. június 28. 15:20
A politikusnak enyhe tünetei vannak, lázzal és fejfájással küzd.

Pozitív lett Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök koronavírus-tesztje - közölte a luxembourgi kormány tájékoztatásra hivatkozva a Luxembourg Times című angol nyelvű luxemburgi hírportál.

A politikus korábban megkapta az AstraZeneca gyógyszergyár oltóanyagának első adagját, de a másodikat még nem.

Közölték: Bettel, aki a múlt hét második felében vett részt az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozóján,

legkevesebb tíz napig elszigetelten, otthonából dolgozik

- írták.

"A miniszterelnöknek enyhe tünetei vannak, lázzal és fejfájással küzd" - közölte a luxembourgi kormány.

Elmondták, Bettel pozitív teszteredményét előbb egy gyorsteszt, majd PCR-teszt is megerősítette. A brit-svéd gyógyszergyárnak az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztett, Vaxzevria névű oltóanyagának második adagját az ajánlásnak megfelelően, az első beoltás után nyolc héttel, a tervek szerint július 1-jén kapja a luxembourgi miniszterelnök - tették hozzá.

Az Európai Unió állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács tagjai csütörtökön és pénteken tartott csúcstalálkozójukon a koronavírus okozta világjárvány alakulásáról és az egészségügyi veszélyekre való felkészültségről tartottak megbeszélést, továbbá áttekintették a járvány utáni gazdasági helyreállítás lehetőségeket, és vitát folytattak az újra erősödő migrációról, valamint az EU külkapcsolatairól.