Nyitókép: David Kawai/Bloomberg/Getty Images

Őslakosok kényszerbeillesztése: sok száz sírt találtak egy iskolában

Infostart / MTI
2021. június 25. 09:30
A hírre reagálva Justin Trudeau miniszterelnök közölte: Kanadának le kell vonnia a tanulságot a múltjából, az őslakosokkal szemben tanúsított "hátrányos megkülönböztetésből és a sorozatos igazságtalanságokból".

A kanadai őslakosok 751 jelöletlen sírt találtak a Saskatchewan tartományban található Regina városa mellett működött bentlakásos iskola területén, amelyet egykor az őslakosok gyermekei számára hoztak létre, hogy kényszerrel beillesszék őket az európai bevándorlók társadalmába.

Cadmus Delorme, a cowessess törzs főnöke csütörtökön újságíróknak elmondta, hogy az iskolát üzemeltető katolikus egyház a létesítmény melletti temetőből eltávolíttatta a sírköveket. Úgy fogalmazott, hogy bűncselekmény helyszíneként kezelik a temetőt.

Egyelőre nem világos, hogy a halottak közül hányan gyermekek. Mint mondta, vannak szóbeszédek arról, hogy felnőtteket is elhantoltak a temetőben.

Bobby Cameron, egy másik törzs vezetője közölte: arra számít, hogy további sírokat fognak találni a Kanada-szerte működött létesítmények területén. "Ez emberiesség elleni bűncselekmény volt, az őslakosok elleni támadás" - hangsúlyozta Cameron, hozzátéve, hogy nem hagynak fel erőfeszítéseikkel míg meg nem találják az összes sírt.

A kanadai Saskatchewan tartomány székhelyétől, Regina városától 140 kilométerre keletre található Marieval bentlakásos iskola 1899 és 1997 között működött. Irányítását a cowessess törzs vette át a katolikus egyháztól az 1980-as években.

Az őslakosok június 2-án kezdték meg a talaj radarral történő átvizsgálását, miután május végén több mint 200 gyerek földi maradványait találták meg Kamloops kisvárosa mellett egy őslakosoknak létrehozott egykori bentlakásos iskola területén.

  • A 19. század végén 139 hasonló létesítmény nyílt a kanadai kormány megbízásából.
  • Az észak-amerikai országban 1874-től kezdőden mintegy 150 ezer indián, mesztic és inuit gyereket szakítottak el családjuktól és kulturális közegükből, és zárattak kényszerrel bentlakásos iskolákba. Sokukat bántalmazták, illetve nemi erőszak áldozatai lettek.
  • Legalább 3200-an hunytak el, többségük tuberkulózisban.

Számos kanadai őslakos közösség a több nemzedék életét meghatározó létesítményeket teszi felelőssé a jelenlegi társadalmi problémákért. Az ottawai vezetés 2008-ban kért bocsánatot a túlélőktől. Egy vizsgálóbizottság 2015-ben úgy foglalt állást, hogy kulturális népirtás áldozataivá váltak.

Ottawa, 2021. május 31. Egy egykori kanadai iskola területén felfedezett tömegsírban megtalált őslakos gyermekekre emlékeztető cipők és játékok az ottawai Parlament-dombon lévő Centenáriumi Láng emlékmű peremén 2021. május 30-án. A Brit Columbia kanadai tartományban fekvő Kamloops egykori iskolájának területén 215 őslakos indián gyermek maradványait fedezték fel, akiket hozzátartozóik eltűntként tartottak számon. Az 1890 és 1977 között működő iskolába erőszakkal kényszerítették az indián gyermekeket, hogy elszakítsák őket a hagyományos kultúrájuktól, átneveljék és beillesszék őket az európai bevándorlók társadalmába. A felirat jelentése: ma gyászolunk, ahogy azt tesszük 152 éve. MTI/AP/The Canadian Press/Justin Tang

Trudeau kormányfő közleményében egy "mély tragédia részeként" értékelte a marievali sírok felfedezését.

Ezek a tragédiák "szégyenletes módon emlékeztetnek a sorozatos rasszizmusra, a hátrányos megkülönböztetésre és igazságtalanságra, amellyel az őslakos népek a múltban és ma is szemben találják magukat ebben az országban" - írta a miniszterelnök, aki az őslakos népekkel való megbékélést kormánya egyik elsődleges politikájaként hirdette meg.

"Együtt kell felismernünk ezt az igazságot, levonni a tanulságokat a múltunkból és előre haladni a megbékélés közös útján. Jobb jövőt kell építenünk" - mondta Trudeau, aki mély részvétét fejezte ki az érintett közösségeknek.

Korábban Ferenc pápa is fájdalmának adott hangot, és megbékélésre szólította fel a kanadai politikai és katolikus egyházi vezetőket a bentlakásos iskolák ügyében.