Nyitókép: MTI/AP/Darko Vojinovic

Európai vakcinaútlevél: igazán jó hír jött a magyaroknak

Infostart
2021. március 9. 19:43
Háromféle papír lehet érvényes az EU-ban, az egyik viszont fontos lehetőség az orosz vagy a kínai vakcinával oltottaknak.

Az Euronews híradása szerint a Bloomberg megszerezte az Európai Bizottság egyik elfogadás előtt álló határozati javaslatát, amely szerint elfogadhatják azok oltásigazolását is utazáskor, akiknek orosz vagy kínai vakcina jutott az oltáskor.

Ugyanakkor háromféle igazolás még mindig szóba jöhet, az egyik az oltás meglétét és fajtáját tartalmazza, a másik a negatív koronavírusteszt-eredményt, a harmadik azt, hogy az illető már átesett, így természetes védettsége van.

Az igazolásokon a név, egy személyi okmány száma, a születési idő, illetve a fenti három információ közül az, amelyik lehetővé teszi a szabad mozgást.

A Bloomberg úgy tudja, még változhat a szöveg.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!