Az Egyesült Államok nemzetközi katonai jelenléte körülbelül a felére csökkent a 2010-es években, miután a korábban stratégiai fókuszt jelentő övezetekből, tehát a Közép-Keletről, így Irakból, Afganisztánból vagy akár Szíriából jelentős erőket vontak ki, „úgy-ahogy lezárva az ottani háborúkat” – mondta az InfoRádiónak Csiki Varga Tamás.
A csökkenés nagyobb részét a hazatelepítés jelenti, azonban bizonyos mértékben egy fokozatos hangsúlyeltolódás is megfigyelhető, miután Amerika globális stratégiája egyre inkább az ázsiai, csendes-óceáni térségre kezd irányulni, amit a katonai jelenlét is lekövet. Sőt, mára már az Indiai-óceán térsége is belefoglaltatik az amerikai gondolkodásba, ellensúlyozva a felemelkedett kihívó Kínát számos eszközzel. De nem szabad megfeledkezni az itt található Észak-Koreáról sem, amely nukleáris hatalomként magukra nézve periférikusan, de szövetségeseikre, Dél-Koreára és Japánra napi szinten fenyegetést jelent.
Ami a mi számunkra a leglátványosabb és a legnagyobb visszhangot kapta, az az igencsak átalakult európai jelenlét, még ha nem is elsődlegesen és kizárólagosan az Egyesült Államok csendes-óceáni politikája miatt. Ugyanis 2014 óta Oroszország kapcsán a NATO-nak már egy megváltozott, a kollektív védelemre fókuszáló stratégiai hangsúlya van. Rotációs jelenlétben gondolkodnak, kicsit előrébb tolva keletre a katonai egyesülés, így az Egyesült Álmoknak az erőit is, ami mintegy hatezer főre csökkent.
Ez azonban nem gyengítette a NATO keleti államaiban a jelenlétet
– jegyezte meg a szakértő.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa úgy látja, amíg nem kerül sor valamilyen konflisukra, fegyveres beavatkozása az amerikai érdekek védelmében, addig nem valószínűsíthető, hogy a fentieken változtatna a Biden-adminisztráció, miután nem érdeke, hogy megnövelje a nemzetközi katonai jelenlétet rövid távon.