Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

A volt kormányfő szerint alkotmányos reform nélkül összeomolhat a brit állam

Infostart
2021. január 25. 17:43
Ha az Egyesült Királyság kormányzási rendszerét nem reformálják meg sürgősen, az állam megbukik és a brit unió felbomlik – figyelmeztetett Gordon Brown.

Brown, aki 2007-től két és fél évig az ország miniszterelnöke, előtte pedig tíz éven át pénzügyminisztere volt, a konzervatív Daily Telegraph hétvégi számában írt cikkében figyelmeztetett minderre, amit aztán hétfőn reggel a BBC-nek nyilatkozva is megerősített.

Az utóbbiban úgy fogalmazott, hogy megítélése szerint

Boris Johnson és kormánya „elvesztette kapcsolatát a valósággal”.

„Meggyőződésem, hogy Boris Johnson nem érti, hogy mennyire mély (a politikájával szembeni) elutasítás”, és hogy a személyével szembeni bizalmatlanság elfogadhatatlanná teszi az ország különböző részein – tette hozzá.

Egy hétvégi felmérés szerint a megkérdezett skótok 49 százaléka most a függetlenségre szavazna, és ez utóbbit csak 44 százalék ellenezné egyértelműen, úgyhogy a Skót Nemzeti Párt most már azzal az ígérettel hirdette meg kampányát a májusban esedékes skót tartományi választások előtt, hogy győzelmük esetén mindenképpen újabb népszavazást írnak ki a függetlenedésről.

Amit említett nyilatkozatában Brown azzal kommentált, hogy itt már régen nem csak Skócia első miniszteréről van szó, de például a skót városok, települések polgármesetereiről, akikkel Londonban egyszerűen szóba sem állnak. „Welles első miniszterének levelére mindmáig még csak nem is válaszoltak” – említett egyúttal egy másik példát is a volt brit munkáspárti kormányfő.

Szerinte

alapvető alkotmányos változásokra, a kormányzási mód alapvető megújítására van szükség, különben az országos kormányzás elveszti befolyását és ellenőrzését a királyság egésze felett.

„Egyetlen ország sem érhet el nemzeti egységet politikai nyitottság nélkül” – hangsúlyozta írásában Brown, és az ausztrál, kanadai, amerikai vagy német tapasztalatokra hívta fel a figyelmet, ahol a kétkamarás parlament felsőházában az egyébként könnyen leszavazható nemzeti és társadalmi kisebbségek intézményesített módon adhatnak hangot érdekeiknek.

Egy hétvégi felmérésből egyébként kitűnt, hogy a brit koronához tartozó Észak-Írországban is a megkérdezettek immár 42 százaléka kiválna az Egyesült Királyságból és az Ír Köztársasággal egyesülne, míg 11 százalék még bizonytalan.