Nyitókép: MTI/Biontech SE/EPA

Szlovákiában a nyugdíjasok előbb kapják meg az oltást a súlyos betegeknél

InfoRádió
2021. január 22. 12:00
A szlovák egészségügyi minisztérium közzétette a részletes oltási tervet, amely szerint 11 szakaszban zajlik majd a Covid-19 fertőzés elleni védőoltások beadása. Az egyes fázisokat korcsoportokra osztják. Az egészségügyben dolgozók mellett a legidősebb lakosok jutnak hozzá először a vakcinához. Igor Matovič kormányfő elmondta, hogy elegendő Pfizer-BioNTech- és Moderna-vakcina áll rendelkezésre Szlovákiában, mellyel a felnőttek 85 százalékát be lehet oltani.

A 2020 december végén megkezdett vakcináció első körében az egészségügyi dolgozók, az orvostanhallgatók és egyéb olyan szakképzésben részesülő diákok kapják meg a Covid-19 elleni védőoltást, akik tanulmányaik során közvetlen kontaktusba kerülnek koronavírus-fertőzöttekkel. Hasonlóképpen az első körben kapják meg a védőoltást a szociális otthonok alkalmazottai, a terepen dolgozó szociális munkások, a kórházak alkalmazottai, a fertőzöttekkel kapcsolatba kerülő mentősök, azok a személyek, akik egyházi szolgálatot nyújtanak a fertőzöttek számára, valamint a mobil tesztelőpontokon mintavételt végző személyek.

A második fordulóban a 85 évnél idősebbek, a harmadikban a 75 évnél idősebbek, a negyedikben pedig a 65 évnél idősebb személyek juthatnak védőoltáshoz. Az ötödik körben olyan személyek juthatnak hozzá az oltóanyaghoz, akik súlyos betegségben szenvednek – ebben az esetben az életkor nem tényező. Ide tartoznak többek között az onkológiai páciensek vagy a HIV-fertőzöttek, de azok is, akik legkevesebb kétszer estek át nehéz lefolyású tüdőgyulladáson, valamint a kórosan elhízott személyek, akiknek krónikus vese-, illetve szívproblémáik vannak.

A hatodik fázisban a kevésbé súlyosan egészségkárosult személyeket oltják be, például a tünetmentes onkológiai pácienseket, a vesebetegeket vagy a közepesen súlyos pszichés betegségben szenvedőket. A hetedik körben az 55 évnél idősebb tanárok, a nyolcadikban mindenki, aki 55 évnél idősebb, a kilencedikben az 55 évnél fiatalabb tanárok, a tizedikben a 45 évnél idősebb személyek, a tizenegyedikben pedig a 18 és 45 év közti lakosság juthat Covid-19 elleni védőoltáshoz.

Szabály arra az esetre, ha felszabadul egy időpont

Abban az esetben, ha egy adott napon az előre regisztrált időpontok valamelyikére mégsem érkezik meg a bejelentett személy, a fennmaradó védőoltást megkaphatja olyan 65 évnél idősebb egészségügyi dolgozó, aki az adott egészségügyi intézményben dolgozik, vagy életkortól függetlenül olyan, az adott kórházban ápolt súlyos beteg, aki regisztrált az oltásra, de még nem kapta meg a vakcinát. Végső esetben a fennmaradó vakcinát olyan 65 évnél idősebb beteg is megkaphatja, akinek valamilyen súlyos diagnózisa van, de nem az adott kórház fekvőbetege.

A súlyos betegségben szenvedő mozgásképtelen személyek akár otthonukban is megkaphatják a vakcinát.

Szlovákiában eddig 83 ezer embert oltottak be. Egyelőre kétféle oltóanyaggal, a Pfizer–BioNTech és a Moderna vakcinájával dolgoznak. Igor Matovič kormányfő elmondta, hogy Szlovákia eddig összesen 7,4 millió vakcinát kötött le, s mivel mindkét gyártó ellenszerét kétszer kell beadni, ezekkel 3,7 millió ember beoltása lehetséges. Marek Krajčí egészségügyi miniszter az AstraZeneca vakcinájának mielőbbi jóváhagyására is számít, ebből 360 ezer adagot kötött le Szlovákia, aminek februárban kell megérkeznie.

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal közben arról tájékoztatott, hogy a koronavírus 50–70 százalékkal gyorsabban terjedő

brit mutációja már november közepén Szlovákiában volt.

Elárulták azt is, hogy ez a mutáció alkotta a decemberi trencséni tömeges tesztelésen vizsgált pozitív minták 57 százalékát.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szlovákiában a nyugdíjasok előbb kapják meg az oltást a súlyos betegeknél
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást