Nyitókép: -

Észak-Korea nem csak a vírus útját vágta el határai lezárásával

Infostart / MTI
2021. január 20. 08:45
A vezetés fokozza a járvány megfékezését célzó intézkedéseit, és szigorítja a határ ellenőrzését is, hogy távol tartsa az új koronavírust az országtól.

Phenjanban a múlt héten fejezte be munkáját a nyolc napon át tartó pártkongresszus, amelyen küldöttek ezreit lehetett szájmaszk nélkül látni, köztük Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt.

A párt döntéseit gépiesen jóváhagyó törvényhozás, a Legfelsőbb Népi Gyűlés vasárnapi ülésén a résztvevők a televíziós tudósítások képei szerint szintén maszk nélkül ültek, szorosan egymás mellett.

"Folytatjuk szárazföldi, tengeri és légi határaink ellenőrzésének megszigorítását, valamint a múlt évi vírusellenes munkánk tapasztalataiból leszűrt, észszerű és hatékony fertőtlenítési eljárások bevezetését" – idézte az észak-koreai állami médiát a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

Észak-Korea népe "fenntartja a rendet" a határ menti és parti térségekben, s értesíti az illetékes hatóságokat minden, a szél vagy a hullámok által partra sodort objektumról

– hangoztatta az állami média híradása. A tömegközlekedési eszközök és megállók fertőtlenítésére vonatkozó szigorú intézkedések megvalósítása szintén folyamatban van, az egészségügyi intézmények pedig emlékeztetik a pácienseiket a vírusellenes szabályok betartására – tették hozzá.

Észak-Korea saját magát a koronavírustól mentesnek nyilvánította, ugyanakkor az egész országra kiterjedő erőfeszítéseket tett a járvány kirobbanásának megakadályozására, köztük tavaly január óta zárva tartja a határait.

December elején az állami média arról számolt be, hogy Phenjanban a legmagasabb szintű járványkészültséget rendelték el, felfüggesztve az olyan közszolgáltatások működését, mint az éttermek és közfürdők, s korlátozták a fővárosi lakosok mozgását.

Nyilvánvalóan a határok járványveszélyre hivatkozó lezárásának köszönhető, hogy tavaly nagyon visszaesett a Dél-Koreába menekülő észak-koreaiak száma – derült ki a Szöulban közzétett kormányzati adatokból.

Az országegyesítési minisztérium által rendelkezésre bocsátott adatok szerint

tavaly összesen 229 észak-koreai telepedett le Dél-Koreában. Ez a szám sokkal alacsonyabb a 2019-es 1047, illetve a 2018-ban regisztrált 1137 menekülthöz képest.

Friss adatok szerint – közölte a minisztérium – a Dél-Koreában letelepedő északiak száma a tavalyi év végére összesen 33 752-re emelkedett.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!