Nyitókép: Képviselők az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án. MTI/AP

Az EP köti az ebet a karóhoz: "a megállapodások véglegesek"

Infostart / MTI
2020. november 18. 21:41
Mind az Európai Unió 2020 utáni többéves pénzügyi keretét, mind pedig a jogállamisági feltételrendszert illetően elért megállapodások lezárt megállapodások, semmiképpen sem nyithatók meg újra - jelentette ki az Európai Parlament (EP) házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete közleményében szerdán. Varsó közölte: szükség esetén véglegesen is megvétózza az uniós költségvetést. Novák Katalin: Donald Tusk 2018-ban kockázatosnak tartotta jogállamisághoz kötni az uniós pénzek kifizetését. Az Európai Néppárt is megvitatta a kérdést.

Szerdai ülésén az Elnökök Értekezlete megerősítette az EP-nek az Európai Unió Tanácsával ismertetett álláspontját a többéves pénzügyi keretet, valamint a jogállamisági feltételekről szóló rendeletet illetően. Tájékoztatásuk szerint ennek értelmében

az EP vezetői felkérik a tagállamok kormányainak képviselőiből álló Tanácsot, hogy fogadja el a csomagot, és mielőbb kezdje meg a ratifikációs folyamatot.

Mint emlékeztettek, az uniós parlament már szeptember 16-án elfogadta az uniós bevételek forrásairól rendelkező határozatról, az úgynevezett saját forrásokról szóló véleményét, méghozzá időben ahhoz, hogy a Tanács és később a tagállamok ez év végéig ratifikálhassák azt.

"Arra kérjük a Tanácsot, hogy fogadja el a csomagot, és a lehető leghamarabb kezdje meg a ratifikációs folyamatot" - fogalmaztak.

Kiemelték: az Európai Parlament vezetése "mélységesen sajnálja" a késedelmet, és megismétli, hogy az elért megállapodások lezártak, nem nyithatók meg újra. "További engedményt nem fogunk tenni" - tették hozzá.

EPP-megbeszélés volt a kérdésben

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője Twitter-üzenetében azt közölte, hogy a képviselőcsoport szerdai megbeszélésén "megerősítette teljes és egyöntetű támogatását" a jogállamisági mechanizmus és az unió hosszú távú költségvetése mellett az EP és a Tanács megállapodása alapján.

"A jogállamiság nem ellenség, az ellenség a koronavírus és annak hatása a gazdaságunkra" - fogalmazott.

Győri Enikő fideszes EP-képviselő üzenetében "érdekes vitának" nevezte az EPP képviselőcsoportjának szerdai ülésén elhangzottakat. Tájékoztatása szerint Manfred Weber kijelentette: az EP által 2018 szeptemberében elfogadott Sargentini-jelentés érvei - amelyekkel az EP kritikát fogalmazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetével összefüggésben - nem állták volna meg helyüket az Európai Unió Bírósága előtt. Ha így van, Weber miért szavazott akkor mellette? - tette fel a kérdést a magyar képviselő.

Az Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői Twitter-üzenetükben hangsúlyozták, hogy a vita során megerősítették teljes támogatásukat a magyar kormány álláspontja mellett, viszont nem támogatták a jogállamisági mechanizmust a jelenlegi formájában. Szájer József és Győri Enikő fideszes EP-képviselők emlékeztettek, hogy az Európai Tanács júliusi állásfoglalása szerint nincs kapcsolat az uniós költségvetés és a jogállamisági feltételek között.

"Nincs időnk a meghatározatlan jogállamiságra, hanem fel kell lépnünk a koronavírus ellen" - tették hozzá a magyar képviselők.