Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka

Szakértő: a pártján belüli harc miatt lépett be a lengyel kormányba Jaroslaw Kaczynski

Infostart / InfoRádió
2020. október 8. 07:48
A lengyel kormány átalakítása csökkentette a kis pártok szerepét a kormányban, de a miniszterelnök, Mateusz Morawiecki is vesztett erejéből, mert a kabinetben már nem ő lesz a legerősebb ember – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rosonczy-Kovács Mihály, a Közép-Európai Nézőpont Intézet elemzője.

"Faramuci a helyzet első látásra, és talán másodikra is" – mondta Rosonczy-Kovács Mihály a lengyel kormányátalakítás legfontosabb eleméről, miszerint a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettesként belépett a kormányba, és papíron beosztottja lesz annak a Mateusz Morawieckinek, akit ő juttatott a kormányfői pozícióba.

A Közép-Európai Nézőpont Intézet elemzője kiemelte, Kaczynski a legerősebb ember a lengyel politikában, szinte teljhatalommal bír, mert szerinte nagyon jól tudja egyensúlyban versenyeztetni a párt erős embereit, egyfajta erőegyensúlyt próbál fenntartani közöttük, miközben az övé a legfőbb szó. Ő döntött arról is korábban, hogy Beata Szydlót Mateusz Morawiecki váltsa, és

rajta múlik, hogy meddig marad pozícióban a kormányfő.

"A PiS-ben állítják, hogy a kormányzati munkát a kormányfő vezeti majd, és nem lesznek irányítási anomáliák, de Kaczynski három fontos területért felel majd, és a stratégiában is övé az utolsó szó" – mondta a szakértő, és hozzátette, a váltásra azért lehetett szükség, mert az utóbbi időszakban Morawiecki fokozatosan erősödött. Mint fogalmazott, a felemelkedését Kaczynskinak köszönheti, nem is épített magának a párton belüli struktúrát, elfogadta, hogy őt a pártelnök bizalma tartja pozícióban.

"Ő a legelfogadottabb PiS-politikus a berlini és a brüsszeli szalonokban,

jók a külkapcsolatai, és belföldön is egyre jobban beletanul a kormányfői munkába. Feltűnő az a különbség, ahogy tavaly tavasszal a megszólalásai még erőltetettek, vontatottak voltak, a mostani elnökválasztási kampányban már élt, mint hal a vízben, és folyamatosan erősödött a kormánypárton belül is. Nem kizárt, hogy ő lesz Kaczynski utódja, őt szemelte ki a pártelnök. A novemberi tisztújításon minden bizonnyal alelnökké is fogják választani" – mondta Rosonczy-Kovács Mihály, és úgy látja, jó az együttműködés kettejük között, eddig is sok kérdésben együtt döntöttek a PiS-ben, ezért partnerként tudnak majd együtt dolgozni a kormányüléseken is, ahol formálisan Morawiecki a legerősebb ember.

Üzenetértékű személycserék

Mateusz Morawiecki azt mondta, a kormányátalakításnak inkább strukturális, mint személyi jellege van, mivel a kormányfő feladata az lesz, hogy rugalmasan reagáljon a koronavírus-járvány okozta gazdasági kihívásokra. Rosonczy-Kovács Mihály megerősítette, hogy a karcsúsítás volt a cél, 20 minisztérium helyett 14 lett. Ettől azt remélik, hogy hatékonyabb lesz a kormányzati munka, viszont a kis pártok az eddigi két-két tárca helyett csak egyet-egyet kapnak, gyengül a súlyuk a kormányon belül.

Az elemző arra is felhívta a figyelmet azonban, hogy a személyek kiválasztásának is van üzenetértéke. Példaként említette, hogy a közoktatási minisztériumot összevonták a tudományos minisztériummal, és ezt a tárcát az a Przemysław Czarnek kapta meg, aki nagyon megosztó, markánsan szokta megfogalmazni a konzervatív nézeteit, ezért tőle azt várja a PiS, hogy ezeket az értékeke megjelenítse a kormány munkájában is. A mezőgazdasági tárca élére viszont egy olyan politikus került Grzegorz Puda személyében, aki a baloldali pártok által is sokkal elfogadottabb személyiség.

"Ebben a két döntésben is folytatódik Jaroslaw Kaczynski politikája, hogy egyszerre próbálja megszólítani a centrumot vagy akár a mérsékeltebb baloldali szavazókat is, és amennyire lehet, tartani a jobbszárnyat is" – mondta a szakértő, de kiemelte: Kaczynski kormányba kerülése a legfontosabb változás. Miniszterelnök-helyettesként a védelmi bizottság élén fog állni, amely alá tartozik a belügyi, az igazságügyi és védelmi tárca.

"A váltás legfontosabb szerepe, hogy valószínűleg ez volt Zbigniew Ziobro feltétele az új koalíciós megállapodás megkötésekor. Kaczynski mögött ő és Morawiecki a két legerősebb ember a pártban, és a háttérben az a kérdés áll, hogy

merre kormányozzák a PiS hajóját: középre, vagy markánsan jobbra"

– mondta Rosonczy-Kovács Mihály, és jelezte, első látásra Ziobro gyengül Kaczynski kormányba kerülésével, hiszen igazságügyi miniszterként neki fog felelni, de a gyakorlati, valós vesztes mégis Morawiecki, hiszen innentől kezdve a kormányüléseken, bár formálisan ő lesz a kormányfő, mégsem ő lesz a legerősebb ember, és ráadásul nem neki fog felelni a fő riválisa sem.

A teljes beszélgetést itt tudja meghallgatni:


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rosonczy-Kovács Mihály a Kaczynski–Morawiecku-viszonyról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Rosonczy-Kovács Mihály a lengyel kormányátalakításról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást