Nyitókép: MTI/AP/Huszein Malla

Kijelölték a bejrúti robbanás eddigi legfőbb felelősét

Infostart / MTI
2020. augusztus 18. 07:13
A vámhatóság vezetője, Badri Daher az első, akit az ügyben letartóztattak.

A két héttel ezelőtti hatalmas bejrúti robbanással kapcsolatban letartóztatták hétfőn a vámhatóság vezetőjét - jelentette az arab ország állami hírügynöksége.

Badri Dahert már néhány nappal az augusztus 4-i robbanás után őrizetbe vették,

többször kihallgatták, végül hétfői kihallgatása után tartóztatták le.

A nyomozás folytatódik a 178 ember halálát és több mint 6000 sérülését okozó robbanás ügyében. Az anyagi kárt 10 és 15 milliárd dollár közöttire (2900-4400 milliárd forint) becsülik.

Továbbra sem tudni pontosan, hogy mi okozta a kikötőben tárolt 2740 tonna ammónium-nitrát felrobbanását. A kiszivárgott dokumentumok szerint azonban az ország legfelső vezetése is tudott arról, hogy a vegyi anyagot ott raktározzák.

Az áldozatok hozzátartozói nemzetközi vizsgálatot követelnek.