Nyitókép: MTI/EPA-EFE/Francisco Gentico

Olaszország: a migrációs helyzetet csak nehezíti a járvány

InfoRádió
2020. augusztus 4. 19:35
A szakértő beszámolója szerint két hét alatt ötezer migráns érkezett Lampedusára úgy, hogy az előző két évben összesen 35 ezer.

Tarthatatlannak nevezte az egészségügyi és biztonsági helyzetet Lampedusán a migránsokkal teli hajók folyamatos érkezése miatt Salvatore Martello, a dél-olaszországi sziget polgármestere, aki ultimátumot adott a római kormánynak a helyzet megoldására.

Molnár Anna Olaszország-szakértő az InfoRádióban azt mondta, 2018-2019-ben már azt lehetett hinni, hogy a helyzetet sikerül kezelni - összesen 35 ezren érkeztek két év alatt -, de végül nem így lett.

"Ebben az évben eddig 14 ezer a szám, és bár ez jóval alacsonyabb, mint a 2015-ös hullám alkalmával, amikor 150-180 ezren érkeztek, de több, mint ami az előző években volt jellemző.

Az elmúlt két hétben ötezren jöttek,

és a korábbi líbiai útvonal helyett most Tunézia felől érkeznek egyre többen, több kisebb csónakkal" - részletezte, utalva arra is, hogy ilyentájt nyugodtabb a tenger, könnyebb rajta akár csónakkal is utazni.

Lampedusán van egy hot spot, ezt 100 főre tervezték, most nagyságrendileg 700-an tartózkodnak ott, az olasz hatóságok folyamatosan szállítják át az embereket Szicíliába, illetve más olasz területekre, de közben tart a járvány is.

"Az olaszok a tunéziai hatóságokkal tárgyalnak részben a visszatoloncolásról, de a helyzetet csak nehezíti a járvány" - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, Molnár Anna, aki mindennek tetejében még a jelentkező gazdasági visszaesésre is rámutat.

Hogy az érkezőknek karantén alá kell kerülni, azon a hatóságok folyamatosan dolgoznak, de ez folyamatosan feszültségeket szül,

az emberek szökni próbálnak.

Molnár Anna emlékeztetett rá, hogy 2019 novemberében az EU öt tagállama - Olaszország, Franciaország, Málta, Németország és Finnország - megállapodott a migránsok egy részének elosztásában, azonban a folyamat a járványhelyzetben elakadt. A német külügy mindenesetre már jelezte, a problémával nem szabad Olaszországot egyedül hagyni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Molnár Anna Olaszország-szakértő Lampedusáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást