Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ezért találhatta ki Donald Trump a németországi csapatkivonást

InfoRádió
2020. június 8. 21:05
Minek fixen állomásoztatni annyi katonát valahol, ha épp a mozgósítást kell gyakorolni - tehette fel magának a kérdést az Egyesült Államok Csiki Varga Tamás védelemstratégiai kutató szerint.

Az amerikai csapatok részleges németországi kivonása hosszabb távon akár az Európai Unió védelmi képességeinek megerősödését is okozhatja - vélik elemzők, köztük az InfoRádió által megkérdezett Csiki Varga Tamás. Donald Trump tervei szerint szeptemberig a katonák majdnem harminc százalékát, 9500 főt vinnének haza. A tervről előzetesen Berlint sem tájékoztatták.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Védelmi Stratégiai Kutatióintézetének munkatársa szerint a kivonás elsődleges hatása úgy fog Európában megjelenni, hogy növekedhet a közös védelmi képesség.

"Nem váratlan maga a felvetés, hiszen a

2018-as NATO-csúcson Donald Trump amerikai elnök már meglebegtette ezt a kérdést,

akkor az adminisztráció tompította" - idézte fel a szakértő, vagyis most került újra napirendre egy 2018-as szándék.

De miért pont most? Csiki Varga Tamás szerint egyrészt ennek költségvetési okai lehetnek, másrészt viszont komolyan amerikai belpolitikai.

"Szó volt arról néhány héttel ezelőtt, hogy a G7-ek vezetőit az amerikai elnök meghívná egy találkozóra az Egyesült Államokba, amit Angela Merkel német kancellár visszakézből utasított vissza a járványhelyzetre hivatkozva. Lehet, hogy

egyfajta gesztusértéke

van annak, hogy ezt a döntést most hozták meg Washingtonban" - fejtegette a kutató, aki ugyanakkor leszögezte, hogy nem biztos, hogy olyan nagy mértékű csapatkivonásról szó lesz, nagy valószínűséggel "a rotációs jelenlétet" erősítik majd Európában, a fixen telepített létszám csökken, a öreg kontinensre telepített hadászati eszközök száma, mennyisége nem.

Hogy számít-e valamit, hogy 35 vagy 25 ezer amerikai katona állomásozik-e Németországban, arra is azt mondta, nem feltétlenül meghatározó, mivel "elrettentő és mozgósító-reagáló képességről" van szó mindkét mennyiség esetében. És még egy dolog: ha a mozgósítást kell gyakorolni, akkor nem feltétlenül a fixen állomásoztatás a sikeres stratégia, mint inkább a mozgatást - vélekedett Csiki Varga Tamás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
USA-csapatkivonas - Csiki Varga Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást