Lakott területre zuhant egy A320-as utasszállító repülő Pakisztánban - videók

Infostart
2020. május 22. 12:45
Leszállás közben lezuhant Karacsiban a Pakistan International Airlines gépe, a fedélzeten az első hírek szerint több mint százan voltak.

Az állami légitársaság repülőgépe Lahore-ból a karacsi Dzsinna Nemzetközi Repülőtérre tartott, ez Pakisztán egyik legforgalmasabb légikikötője – írta a BBC légiközlekedési illetékesekre hivatkozva.

A közösségi oldalakon megosztott fotókon az látszik, ahogy füst száll fel a baleset helyszínéről, ahová már kiérkeztek a mentőegységek és a pakisztáni hadsereg. Úgy tudni, több ház is megsérült. Később a roncsról is érkeztek videók.

Az Aviation Herald úgy tudja, a futóművek kiengedésével volt probléma, ezért a pilóták megszakították a landolást, de a repülőgép a második megközelítéskor magasságot vesztett, és lezuhant – írta az Airportal.hu. A portálon szereplők szerint egy 15 éves Airbus A320-as repülő érintett a balesetben.

Abdul Sattar Khokhar, a pakisztáni légiközlekedési hatóság szóvivője elmondta, még tart az elhunytak azonosítása, de információik szerint 99 utas és 8 fő személyzet volt a szerencsétlenül járt gépen.