Megrendítő beszédet mondott II. Erzsébet

Infostart
2020. május 9. 12:47
A brit uralkodó a második világháború európai befejezésének 75. évfordulójára emlékezett, de a koronavírus-járványban megfáradt briteket biztatta.

Különleges beszédet tartott péntek este helyi idő szerint este kilenc órakor II. Erzsébet. Az időpont megválasztása nem véletlen, a brit uralkodó édesapja, VI. György ugyanis szintén ekkor intézett beszédet a britekhez, pont 75 évvel korábban, a második világháború európai befejezését köszöntve. Erzsébet beszédét a windsori kastélyban vették fel, ahol március óta van karanténban a férjével, Fülöp herceggel – írja a hvg.hu.

A királynő, aki édesapja fényképével az asztalán beszélt, párhuzamot vont a háborús erőfeszítések és a mostani koronavírus ellen küzdelem között. „Amikor ma az országra nézek, és látom, hogy készek vagyunk megvédeni és támogatni egymást, büszkeséggel jelentem ki, hogy még mindig egy olyan nemzet vagyunk, amelyet azok a bátor katonák, tengerészek és pilóták elismernének és csodálnának” – mondta.

Erzsébet megjelenése is szimbolikus volt, két olyan brosst viselt a ruháján, amelyet a szüleitől kapott a 18. születésnapjára 1944-ben. A második világháborúról azt mondta, az elején minden sivár volt, a vége távolinak tűnt, a végeredménye pedig bizonytalannak, mégis mindenki kitartott, mert ez volt a helyes. „Soha ne add fel, soha ne ess kétségbe, ez volt az üzenete a győzelem napjának” – mondta Erzsébet, aki emlékeztetett arra is, hogy a karantén ellenére az utcák tele vannak szeretettel és egymás iránti törődéssel.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!