Nyitókép: Atef Szafadi

Napnyugta után tombolhat a koronavírus a ramadán idején

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2020. április 25. 18:25
Csaknem kétmillió hívő számára megkezdődött az iszlám böjti hónap, a ramadán. Idén azonban a vallás 1400 éves történetében példátlan korlátozások mellett tartják a koronavírus-járvány miatt.

Csütörtökön, napnyugtakor megkezdődött a ramadán, a muszlim böjti hónap, amely a közel kétmilliárd iszlám hívő egyik legnagyobb közösségi ünnepe is. Idén azonban az új típusú koronavírus-járvány miatt a hatóságok szinte mindenütt korlátozásokat rendeltek el. Az már egy másik kérdés, hogy ezeket hol mennyire tartják be.

A ramadán ugyanis egyfajta közösségi rituálé is

- mondta az InfoRádióban Sayfo Omar, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője. Napközben az emberek erőltetetten barátságosak egymással, amíg az emberek böjtölnek, leáll az élet is - a bürokrácia megakad, rövidülnek a nyitvatartások a boltokban, hivatalokban.

A vírus szempontjából a böjtöt megtörő vacsora jelent gondod, ugyanis az istár idején a barátok, családok összejönnek, sokszor közösségi tereken is. A szakértő kiemelte, hogy a ramadán egyben a fogyasztás ünnepe is, az éttermekben, boltokban megugrik a forgalom, a korlátozások így komoly gazdasági kárt is okoznak.

Szaúd-Arábiában és Jeruzsálemben mindenesetre pénteken

üresen tátongtak az iszlám legszentebb helyei.

A mekkai nagymecset és a próféta medinai mecsetje, az iszlám vallás két legszentebb helye zárva volt a nagyközönség előtt az esti étkezés idején. Csütörtök este csak imámok, biztonságiak és takarítók tartózkodhattak a mecsetben, az imát a televízióban élőben közvetítették.

A szinte teljesen üres jeruzsálemi al-Aksza mecsetben egy imám mondta el az első pénteki imát, a mecsetben maroknyi imám térdelt, maszkban, betartva a koronavírus miatt korlátozások előírta távolságot.

"Kérjük Istent, kegyelmezzen meg nekünk és az emberiségnek, és mentsen meg bennünket a halálos világjárványtól" - mondta az imám.

Ramadán idején rendszerint hívők tízezrei tolonganak naponta a mecsetben és a szomszédos Szikladómban. A járvány miatt azonban imádkozók világszerte kénytelenek lemondani az ilyenkor szokásos csoportos imákról.

Mindenki másképp csinálja

Marokkóban szombattól a ramadán idejére a kötelező karantén után elrendelték az éjszakai kijárási tilalmat is. A helyi hatóságok és a biztonsági szolgálatok szigorúan ellenőrzik az intézkedés betartását. Az Ulémák Tanácsa a héten fatvát, kötelező érvényű vallási rendeletet adott ki a karantén intézkedések ramadán alatti betartásáról, arra hivatkozva, hogy az iszlám vallásjog, a saría szerint az emberéletek mindenféle veszélytől való megvédése minden cselekedetre, így az imák céljából tartandó gyűlésekre is érvényes.

Pakisztánban az állam korlátozásokat rendelt el ugyan, a központi hatalom keze azonban nem mindenhova ér el az országban.

A ramadan az az időszak, amikor a mecsetek az éves bevételeik nagy részét megkapják adományok formájában. Ha korlátozzák a nyitvatartást, akkor jelentős anyagi veszteség éri őket. Ráadásul a mecset az első számű nyilvános tér, a vallási előljárók pedig attól tartanak, hogy az imahelyek bezárásával az állam az ő befolyásukat, hatalmukat is korlátozni akarja - hívta föl a figyelmet a külügyi intézet szakértője..

A jelentős muzulmán lakossággal rendelkező ázsiai országokban a kormányok

távolságtartásra szólították fel a hívőket.

Ázsiában, ahol a világ 1,8 milliárd muzulmánjának többsége él, Afganisztánba és Pakisztánba a betegséget Iránból és Szaúd-Arábiából hazatérő zarándokok hurcolták be, Indiában és Malajziában pedig iszlám szervezetek rendezvényein terjedt el a fertőzés.

"Amikor böjtölünk, a vágyaink ellen kell harcolnunk - mondta a televízióban Muhyiddin Yassin malajziai miniszterelnök, akinek az országában Délkelet-Ázsiában a legtöbb igazolt fertőzött van. A Kuala Lumpur-i kormány május 12-ig meghosszabbította a korlátozásokat, bezárták a népszerű esti bazárokat és megtiltották a misén való részvételt.

Indonéziában, a világ legnépesebb iszlám országában, Joko Widodo elnök felszólította az embereket, hogy dolgozzanak és imádkozzanak otthon. Indonéziában 8211 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, 689 beteg halt vele a vírus okozta szövődményekbe a Johns Hopkins amerikai egyetem adatai szerint.

Dél-Ázsiában szombaton kezdődött a ramadán. A 160 millió indiai muzulmán népesség vezetői felszólították a hívőket, tartsák be az egy hónapos kijárási korlátozásokat.

Sokan fertőződtek meg egy szunnita missziós csoport, a Tablighi Dzsamaat március közepei rendezvényén, amelyről India minden részéről, a szomszédos Bangadesből, Indonéziából és Malajziából is érkeztek résztvevők. Az Indiai Iszlám Központ az interneten sugározza élőben minden nap este nyolctól tízig a muzulmán szent könyv, a Korán két fejezetének felolvasását.

Bangladesben a ramadán esti imáinak résztvevőit 12 emberre korlátozta, Srí Lankán pedig zárva vannak a mecsetek a nagyközönség előtt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
200424 KOR1 1255 Ramadán és a koronavírus - Sayfo FA
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást