Nyitókép: MTI/EPA/Sascha Steinbach

Németország: elindul a tanítás, nyitnak a boltok, de az éttermek még várnak

Infostart / InfoRádió - Vida Ákos (München)
2020. április 17. 14:40
A kórházakben elkezdik az elhalasztott műtéteket, viszont gond, hogy globális hiány kezd kialakulni az altatószerekből. Meghosszabbíthatják a tanévet, de Bajorországban az érettségi előtt állók április végén visszatérnek az iskolákba. A tömegrendezvények tiltottak, az istentiszteletek látogatásáról hamarosan dönt a bajor kormány.

A legfrissebb adatok szerint Németországban már több mint 138 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, csaknem 82 ezer ember meggyógyult, és meghaladta a négyezret a halálos áldozatok száma.

A járványügyi szakemberek kiemelnek három mutatót, amely a járvány alakulását jelzi:

  • a halálozási arány 2,7 százalékkal jóval alacsonyabb, mint az európai átlag.
  • a reprodukciós szám már 0,7 százalék, azaz egy beteg kevesebb mint egy másik embert fertőz meg. Márciusban ez még három felett volt.
  • a fertőzöttek számának megduplázódása jelentős mértékben lelassult, a görbe teljesen ellaposodott. Jelenleg ezt 22 napban adják meg.

Egy reggeli interjúban a német egészségügyi miniszter, Jens Spahn ígéretet tett arra, hogy a klinikák lassan visszatérhetnek a normális üzemmódba, azaz végrehajthatják az elhalasztott operációkat, de a lélegeztető készülékekkel ellátott intenzív ágyaik 25-30 százalékát fenn kell tartaniuk a koronavírusos betegeknek. Nagy problémát jelenthet viszont az intenzív osztályos kezelésben, hogy az altatásra használt és a vérnyomás növelésére alkalmazott készítmény kezd elfogyni az egész világon.

A szövetségi parlament elnöke, Wolfgang Schäuble a tanév meghosszabbítását javasolta a nyári vakáció terhére, hogy a tanulók bepótolhassák az elmaradt anyagot. Erről minden tartományban külön-külön kell majd dönteni.

Bajorországban, ahol a legsúlyosabb a járvány, a kijárási korlátozások május 3-ig érvényben maradnak. Markus Söder bajor miniszterelnök kijelentette, hogy addig amíg nincs gyógyszer vagy oltás, a szigorú intézkedéseken csak nagyon óvatosan szabad lazítani, mert az emberek egészségével nem szabad kísérletezni. Ahol könnyítést engedélyeznek, ott védelmi intézkedések is szükségesek.

A kórházakban, idősotthonokban marad a szigorú felvételi és látogatási tilalmak. Ezekben az intézményekben sorozatos teszteket végeznek majd, hogy mielőbb kiszűrjék az esetleges fel nem ismert fertőzött dolgozókat és ezzel is védjék az intézményeket a tömeges megbetegedésektől. Ehhez tovább növelik a kontaktkutatást végző egészségügyi hivatalok személyzetének létszámát. Az eddigi napi 12 ezer vírusteszt számát a laborkapacitások kibővítésével napi 25 ezerre fogják emelni.

Az iskolák esetében a következő döntéseket hozták:

  • a gimnáziumok, reál- és középiskolák végzős diákjainak április 27-től folytatódik a tanítás, de szigorú higiéniai és távolságtartási feltételek mellett, egy tanteremben legfeljebb 15 tanulóval.
  • az őket követő évfolyamok leghamarabb május 11-től térhetnek vissza az iskolába.
  • az óvodások és az alsó tagozatosok továbbra is otthon maradnak.
  • tovább növelik viszont a készenléti ellátást azon szülőknek, akik nélkülözhetetlen szakmákban dolgoznak.

Az üzletekre a következők vonatkoznak:

  • április 20-tól kinyithatnak a barkácsboltok, valamint a növény- és virágboltok.
  • április 27-től a 800 négyzetméternél kisebb üzletek is kinyithatnak, de 20 négyzetméterenként legfeljebb egy személy tartózkodhat bent. Erről a boltoknak kell gondoskodniuk.
  • az autókereskedések, kerékpárboltok és könyvesboltok az üzlethelyiség nagyságától függetlenül is kinyithatnak.
  • a testközeli szolgáltatás nyújtó fodrászok, pedikűrösök, kozmetikusok május 4-től szükséges védőfelszerelés viselésével nyithatnak ki.

Az üzletekben és a tömegközlekedésben továbbra is nyomatékkal javasolják a maszkok viselését, de ez még nem kötelező. A maszkok kötelezővé tételét csak akkor vezetik be, amikor már elegendő áll rendelkezésre.

Nagyobb sportesemények, koncertek, fesztiválok és búcsúk megtartását augusztus 31-ig nem engedélyezik. A müncheni Oktoberfestről még nem döntöttek, de nagy valószínűséggel az idén az is elmarad. Markus Söder szerint az idén nemigen lehet majd külföldön nyaralni.

A vallási felekezet vezetői egyre inkább követelik a istentiszteletek bizonyos feltételek melletti megtartásának lehetőségét, hiszen a templomokban több mise megtartásával lehetőség és hely is van a kötelező távolság betartására. Söder megígérte, hogy erről hamarosan dönteni fognak.

A vendéglátósok továbbra sem nyithatnak ki, kizárólag csak elvitelre vagy házhoz szállítással értékesíthetnek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Németország - Vida Ákos
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást