Nyitókép: Forrás: MTI/EPA-ANSA/Fotogramma

Ezekben az országokban a legnagyobb a halálozási arány – Nyugat-Európa az élen

Infostart
2020. április 16. 17:20
Több mint 10 százalékos halálozási arányt mutatnak április közepén a koronavírussal kapcsolatos statisztikák számos vezető nyugat-európai országban a Worldometer adatai alapján. A legmagasabb az arány Belgiumban, ahol a fertőzöttek 14%-a meg is halt.

A statisztikailag kevésbé releváns európai törpeállamok, Luxemburg, San Marino vagy Andorra után lakosságarányosan rögtön az EU fővárosának is helyt adó Belgiumban legvészesebb a koronavírus halálozási aránya. Itt egymillió lakosra 419 haláleset jut, az ismerté vált 34.809 fertőzött közel 14 százaléka, 4857 beteg hunyt el. A lakosságarányos halálozások száma Spanyolországban is kiugró, ott egymillió lakosra 409 haláleset jut, a járványban április közepéig 182.816 ember betegedett meg, és 10,5 százalékuk, 19.130 ibériai állampolgár el is hunyt.

Hasonlóan magas a halálozási arány Olaszországban, ahol a nyilvántartott fertőzöttek 13,1 százaléka halt meg, (165.155 eset, 21.645 elhunyt), egymillió olasz lakosra 358 haláleset jut. Nagy-Britanniában a megbetegedettek 13 százaléka hunyt el a koronavírus következtében (98.476 fertőzött, 12868 elhunyt), ez lakosságarányosan 190 fő/egymillió lakos. Az EU vezető országai közül hasonlóan nehéz helyzetben van Franciaország, ahol a betegek 11,6 százaléka számára volt végzetes a fertőzés (147.863 eset, 17.167 halott), egymillió francia lakosra 263 haláleset jut.

Két jóléti állam is kiugróan magas halálozási arányt mutat, Hollandiában a fertőzöttek 11,3 százaléka halt bele a koronavírus-fertőzésbe (29.214/3315), lakosságarányosan 193 haláleset jut egymillió németalföldi lakosra. A fertőzés kezelésében különutas Svédország, ahol alig vezettek be korlátozásokat, a fertőzöttek 10,6 százaléka belehalt a járványba (12.540 eset, 1333 halott), lakosságarányosan 132 haláleset jut egymillió svéd állampolgárra.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!