Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Fabrizio Cattina

Húszezer fölött az olaszországi halottak száma

Infostart
2020. április 13. 19:02
A friss részletadatok is eléggé dermesztőek, Itália még nagyon nincs túl ezen az egészen.

Kevéssel este 6 óra után megérkeztek a napról napra várva várt olaszországi koronavírus-adatok; az európai koronavírus-fészek ugyanis nagyjából Olaszországra tehető, és ott lobbant lángra elsőként igazán a járvány.

Sajnos az adatok még mindig nem eléggé biztatók, hiszen 566 ember húsvéthétfőre fordulva is elhunyt Olaszországban, ezzel pedig 20 ezer fölé emelkedett az új koronavírus halálos áldozatainak száma.

A napi friss esetszám 3153, ebben szorosan követi Spanyolországot Itália, igaz, a nagyjából ugyanannyi fertőzöttből több mint 10 százalékkal több hunyt el Olaszországban, mint a spanyoloknál - a felépültek száma közben alig feleannyi.

Dermesztő adat még az is, hogy

a "lezárt betegségek" harmada a halálozás, és csak kétharmada a felépülés.

A március 21-ei "csúcsnap" óta csak nagyon-nagyon lassú a javulás tehát Olaszországban, és azt látva sem rózsás a helyzet, hogy húsvétvasárnap már "csak" 431 új halottja volt az országnak, vagyis a javuló tendencia egyáltalán nem egyértelmű, még úgy sem, hogy március 27. óta mintha csökkenőben volna az újhalott-szám.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!