Nyitókép: Pixabay

Már az összes európai országban megjelent a koronavírus

Infostart
2020. március 18. 10:08
Március 17-éig tudott "vírusmentes" maradni Montenegró.

Utolsó európai országként a balkáni államban is megjelent a koronavírus. Ezt a miniszterelnök, Duško Marković jelentette be kedden, egy sor, láthatóan jó előre kidolgozott intézkedéssel együtt - számolt be róla az Index a CNN alapján.

Az országban többek között

leáll a tömegközlekedés, minden busz és vonat, felfüggesztik az összes sporteseményt, legyen az szabadtéri vagy zárt, bezárnak minden szabadidős létesítményt,

beleértve az uszodákat is, bezáratják a fodrászatokat és egyéb szépségszalonokat is.

Utasítják továbbá az élelmiszerboltokat, hogy mindennap nyitás után két órán át csak az idősebb vásárlókat, illetve a fogyatékkal élőket szolgálják ki.

A megelőző intézkedéseket egyébként már a vírus megjelenése előtt elkezdték bevezetni, külföldieket például már napok óta nem engedtek az országba, ahogy a nemzetközi légi-, vasúti- és vízijáratokat is leállították már.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!