Már több mint kétezer áldozat Olaszországban

Infostart
2020. március 16. 18:30
Egy nap alatt 349 új halottja van a koronavírus-fertőzésnek Olaszországban.

A diagnosztizált fertőzöttek száma 27 980-ra nőtt, a halálos áldozatoké pedig 2158-ra. Az utóbbi huszonnégy órában 349-en haltak meg.

Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője hangsúlyozta, hogy az új fertőzöttek száma az egy nappal korábbi 2853-ról 2470-re csökkent. Kijelentette, hogy enyhe csökkenésről van szó, mégis pozitív trendre enged következtetni.

A betegekből több mint 10 ezer házi karanténban tartózkodik, a kórházban kezeltek tíz százaléka van intenzív osztályon.

A legtöbb, szám szerint öbb mint 14 ezer beteget továbbra is Lombardiában tartják számon, itt a halottak száma 1420-ra emelkedett.

Kínai nagyvállalatok eddig több mint félmillió szájmaszkot küldtek adományként Olaszországba.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!