Nyitókép: Pixabay

Az EP háza táján is megtalálták az első koronavírusos megbetegedést

InfoRádió
2020. március 11. 06:50
Miközben az Európai Parlament olasz nemzetiségű elnöke két hétre önkéntes karanténba vonult brüsszeli otthonába, az EP-ben is megjelent az első koronavírus fertőzött. A Bruxinfo főszerkesztője az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorának azt mondta: egy külsős szakértőről van szó.

Gyévai Zoltán tájékoztatása szerint egy külsős oktató fertőződött meg a koronavírussal. Az érintett egy másik intézményből járt képzéseket tartani az Európai Parlamentben, és miután bejárt az épületbe és találkozott ott dolgozó személyekkel, jó eséllyel megbetegíthetett másokat. Tehát az Európai Parlament háza táján, amely eddig megpróbált egy egyfajta erődöt felépíteni a koronavírussal szemben, nyilvánvalóan ez korlátozottan volt lehetséges,

a helyzet fokozódik.

Eközben David Sassoli, az Európai Parlament olasz elnöke, aki a hétvégén hazalátogatott, önként 14 napos házi karanténba vonult elővigyázatosságból brüsszeli otthonában - annak az intézkedésnek a hatására, ami gyakorlatilag egész Olaszországot vörös zónába, karanténba rendelte. A Bruxinfo főszerkesztője megjegyezte, van olyan uniós intézményi vezető, így Ursula von der Leyen, akinek a státuszát egy hasonló döntés nem befolyásolná, miután ő az Európai Bizottság főhadiszállásán, a Le Berlaymont épületében rendezte be az otthonát.

A szakértő arra is kitért, hogy az Európai Parlament működésre vonatkozó korlátozásoknak már most is vannak jelei, ennek tekinthető például, hogy Strasbourg helyett Brüsszelben tartják a plenáris üléseket, ráadásul egynaposra redukálták azokat, ugyanakkor az látható, hogy

a Parlament, ameddig csak lehet, a fontos jogalkotási és politikai vitákat próbálja megtartani.

Hogy ez meddig tartható fenn, az kérdéses, hiszen napról napra felülvizsgálják a protokollt, és a folyamat nagyon abba az irányba mutat, hogy egyre inkább szűkül az a tér, ahol az emberek egymással érintkezhetnek.

Gyévai Zoltán végezetül megjegyezte, a korlátozás előbb-utóbb érvényes lesz az uniós intézményeken kívüli világra is, értve ezalatt az iskolákat és a rendezvényeket, annak ellenére is, hogy Belgium, ahol már több száz koronavírus-esetet tartanak nyilván, lassabban reagál, mint több más ország, köztük például Ausztriát és Lengyelország, ahol gyakorlatilag a határellenőrzés visszaállítása látható, pedig néhány napja ez még egyik tagállam részéről sem merült fel.

A témáról bővebben is szó szerda este 7 órától az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az Európai Parlament háza táján is megtalálták az első koronavírusos megbetegedést
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást