Nyitókép: MTI/EPA

Pánik a Ryanair-gépen: "azt hittük, meghalunk"

Infostart
2020. február 5. 10:14
Életük legrémesebb repülésén vannak túl azok a magyarok, akik a Ryanairrel utaztak Budapestről Edinburgh-be.

A pánikról először egy 27 éves skót férfi számolt be a The Scottish Sunnak. Azt mondta, ez volt a „pokol járata”, mert többen rosszul lettek, egy 17 éves lányt pedig újra kellett éleszteni.

A repülőgépen több magyar is utazott, egyikük először egy pánikoló és zokogó stewardessre kapta fel a fejét. A Blikknek elmondta, annyit látott, hogy lefektetnek valakit a székek közé, majd elkezdik újraéleszteni. Aztán a hatalmas turbulencia miatt mindenkinek vissza kellett ülnie a székébe, visszacsatolták a lányt is. Ekkor újabb ember lett rosszul, őt oxigénpalackra kötötték.

Egy másik magyar utas azt mondta, ő sem érezte jól magát az út alatt. A felszállás után másfél órával elkezdett fájni a feje, rossz volt a közérzete, és a közelében valaki elájult. A légiutas-kísérők hoztak egy defibrillátort és oxigénpalackot, és azt kérték, ha utazik orvos a gépen, az menjen segíteni.

Semmiről nem tájékoztatta az utasokat a személyzet, arról sem, hogy vélhetően a vészhelyzet miatt a viharos, 100 kilométer/órás szélben a szoksásonál sokkal gyorsabban szállt le a gép, emiatt pánik tört ki a fedélzeten.

"Sosem volt még ilyen halálfélelmem, pedig már rengetegszer repültem. A pilóta többször nagy gázt adott és húzta fel-le a gépet, mindenki imádkozott, azt hittük, meghalunk, pokoli volt" – mondta az egyik magyar utas.

A lapnak nyilatkozó repülési szakértő szerint ha a fedélzetről elszökött volna az oxigén, minden utasnak rosszul kellett volna lennie, nemcsak néhány embernek. Ráaádsul a gép azóta is folyamatosan repül.