Nyitókép: MTI/EPA/Malton Dibra

Hat halott, több mint 300 sérült Albániában

Infostart
2019. november 26. 08:29
Harminc év óta a legerősebb, 6,4-es földrengés rázta meg kedd hajnalban Albánia fővárosát és északnyugati részét. Hatra emelkedett a halálos áldozatok száma, a sérülteké pedig már több mint 300.

Harminc év óta a legerősebb, 6,4-es földrengés rázta meg hajnali négy órakor a balkáni ország fővárosát és északnyugati részét, leginkább Durres tengerparti várost. A helyszínt felkereste Ilir Meta albániai elnök is, aki újságíróknak adott nyilatkozatában drámainak nevezte a helyzetet, hozzátéve, mindent megtesznek azért, hogy a romok alatt rekedteket mielőbb kiszabadítsák.

A földmozgás középpontja Tiranától 30 kilométerrel nyugatra, Thumana településnél volt, 10 kilométer mélyen. A környéken több helyről áramkimaradást jelentettek. Több lakóépület is összeomlott. A mentési munkálatokhoz katonákat is kivezényeltek.

Ogerta Manastirliu albániai egészségügyi miniszter reggel azt mondta,

körülbelül 300 embert szállítottak eddig kórházba, s ez a szám vélhetően nőni fog. Néhány órával korábban még 150-re becsülték a sérültek számát.

Az északnyugati Kurbin városban egy ember azért halt meg, mert ijedtében kiugrott egy emeletes ház ablakán.

A hatóságok nem sokkal a földrengés után utórengésekről is hírt adtak, és felszólították az érintett területek lakosait, hogy lehetőleg maradjanak a szabad ég alatt.

A Euronews élőben közvetít a helyszínről és a mentési munkálatokról.



Beszámolók szerint a földmozgást a Balkán több pontján észlelték, egyebek közt az epicentrumtól csaknem 400 kilométerre lévő Boszniában, illetve a 700 kilométerre található Újvidéken, Szerbiában is.

Albániában gyakoriak a földmozgások, a legutóbbit két hónapja, szeptember végén jelentették, ugyanebből a térségből.

A Twitteren több felvételen is összedőlt épületek láthatók.