Nyitókép: MTI/AP/Cavit Özgül

Török offenzíva -  A szíriai hadsereg bevonult Tabkába és Rakkába

Infostart / MTI
2019. október 14. 13:31
A szíriai kurdok és a damaszkuszi kormány vasárnap állapodott meg abban, hogy a hadsereg alakulatokat küld a török határ menti térségbe, segítségül a Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF) a török offenzíva megállításában.

A megállapodás is úgy szólt, hogy a csapatvezénylés már hétfőn megkezdődik. Ennek megfelelően a szíriai hadsereg bevonult hétfőn a kurd kézen lévő Tabka, Rakka és Aín-Issza városokba, valamint több környező faluba. A tárgyalások az SDF és a szíriai kormány között egy szíriai orosz támaszponton kezdődtek el, orosz védnökséggel.

A kurdok 2017-ben hetekig harcoltak az Iszlám Állam ellen, hogy visszafoglalják Tabkát, ahol egy légitámaszpont is van, illetve a közeli víztározót. Rakka város volt az IÁ székhelye.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat megerősítette a hadsereg bevonulását Aín-Isszába. A városban a szíriai katonák így most mindössze hat kilométerre vannak a török határtól.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű ellenzéki fegyveres csoport szerdán indított offenzívát a kurdok ellen Északkelet-Szíriában, Ankara állítása szerint a terrorveszély elhárítása érdekében. A hadművelet célja, hogy biztonsági övezetet hozzon létre a határ mentén, ahová a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérhetnek.

Közben a Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn arra utalt, hogy a török hadsereggel szövetséges Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű arab ellenzéki milícia az északkelet-szíriai offenzívával párhuzamosan betörhet az északnyugati, ugyancsak a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd fegyveresei által ellenőrzött Manbídzs térségébe is.