Rontotta az országimázst, távoznia kell posztjáról

Infostart
2019. augusztus 3. 14:15
Távozik posztjáról az Amazonas őserdeit is figyelő brazil nemzeti űrkutatási intézet (INPE) igazgatója, miután Jair Bolsonaro államfő többször bírálta az intézetet, azt állítván, hogy legutóbbi jelentéseik az erdőirtások ütemének gyorsulásáról ártanak Brazília hírnevének - jelentette be szombaton a tudományügyi minisztérium szóvivője.

A Ricardo Galvao vezette INPE szerint az ország 88 százalékkal több erdőt veszített idén júniusban, mint tavaly júniusban, és a műholdadatok előzetes értékelése szerint július első 25 napjában több mint 200 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Az ilyen jelentéseket az ügynökségnek egyeztetnie kellene vezető kormányzati tisztségviselőkkel - mondta egy héttel ezelőtt Bolsonaro, akinek kormánya lazított az Amazonas-vidék hasznosításának szabályozásán.

"Ilyen egyszerű módon közzétenni ezeket, ahogy azt tették, nehéz helyzetbe hozza Brazíliát" - mondta a radikálisan jobboldali elnök a G1 brazil hírportálnak adott nyilatkozatában. Két nappal korábban nyilvánosan megkérdőjelezte az ügynökség adatainak megbízhatóságát, és azt mondta, úgy érzi, hogy az "valamilyen nem kormányzati szervezet érdekeit szolgálja", nem pedig Brazíliáét.

Galvao az elnök mindkét kijelentését visszautasította egy interjújában. Sértőnek nevezte azt a sugalmazást, hogy manipulált adatokat közölnének, megjegyezve, hogy számaikat mindig nyilvánosságra hozzák és publikálják nemzetközi tudományos folyóiratokban. Hozzátette, hogy csakis Brazília érdekében dolgozik. Az igazgató "gyerekesnek, Brazília vezetésére alkalmatlannak" nevezte az elnököt. Kijelentette, hogy nem mond le a bírálat miatt.

Bolsonaro most csütörtökön közölte: leváltja az igazgatót, ha bebizonyosodik, hogy már nem méltó a bizalmára. Galvao pénteken találkozott a tudományügyi miniszterrel, és ezután már azt mondta: a helyzet számára tarthatatlan. "Le fognak váltani" - jelentette ki a CBN tévének nyilatkozva. A minisztérium szóvivője nem tudta megmondani, hogy az igazgató lemondott vagy leváltották őt.