Hajóbújtatási ügy: üzent a Pentagon a Fehér Háznak

Infostart / MTI
2019. június 2. 18:40
Az amerikai védelmi minisztérium arra kérte a Fehér Házat, hogy tartsa távol a politikát a hadseregtől - adta hírül vasárnap az AP amerikai hírügynökség.

A kérés hátterében az áll, hogy Donald Trump elnök egy héttel ezelőtt, Japánban tett látogatásakor a Fehér Házból utasítás érkezett: tüntessék el a McCain nevű hadihajót Trump szeme elől attól tartva, hogy az elnök nem örülne a McCain névnek. A hajót ugyanis a Trumppal igen kritikus, tavaly elhunyt John McCain szenátorról, továbbá apjáról és nagyapjáról nevezték el, azaz három McCain tiszteletére és emlékére.

Maga Trump azt mondta, hogy mit sem tudott az egész "hajóbújtatási" tervről, de megerősítette, hogy - mint fogalmazott - "valaki megkérte rá a haditengerészetet jószándékúan, mert azt hitték, nem szeretném látni."

A romboló végül maradt ahol volt.