Szakítás az Európai Parlament egyik legnagyobb pártcsaládjánál

Infostart / InfoRádió - Kránitz Péter Pál
2019. április 11. 20:30
Megszakította kapcsolatait a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párttal európai Pártcsaládja, az Európai Szocialisták Pártja. A pártszövetség elnöke nyilatkozatában úgy magyarázta döntését: komoly aggályok merültek fel a romániai jogállamiság helyzetével kapcsolatban.

Az európai szocialisták pártcsaládja a szerda esti, Brexittel foglalkozó csúcsértekezlet előtt rendkívüli tanácskozásra hívta a tagállamok szocialista állam- és kormányfőit, ahol Szergej Sztaniszev elnök bejelentette: „amíg a román kormány nem tisztázza a jogállamisághoz fűzött elkötelezettségét és nem tartja be az Európai Bizottság javaslatait, az Európai Szocialisták Pártja befagyasztottnak tekinti a PSD-hez fűződő kapcsolatát”, kiemelve az európai főügyészi címért rigbe szállt Laura Codurta-Kövesi meghurcolását.

Az Európai Parlament még tavaly fogadta el a bizottság indítványát, amelyben a román jogállamisággal kapcsolatos aggodalmakat és tizenhárom, a romániai büntető- és igazságszolgáltatási törvényekkel kapcsolatos ajánlást fogalmazott meg. A strasbourgi testület nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy Romániában a korrupció büntethetőségét megnehezítő törvényeket hoztak, kivonták az államelnököt a bírói kinevezések folyamatából, bírákat nyugdíjaztak, a melegházasság elvi lehetőségét is kizáró alkotmánymódosításra irányuló népszavazást tartottak, valamint a sajtószabadság romló állapota miatt.

Sztaniszev indoklásában kiemelt helyen szerepelt Laura Codurta-Kövesi, a román korrupcióellenes ügyészség egykori főügyészének hányattatása is. Tevékenységének köszönhetően 68 politikust állítottak korrupció vádjával bíróság elé, ami elemzők szerint egyre kínosabban érintette a kormánypárt színeiben sorozatos visszaéléseket elkövető politikusokat, ezért tavaly menesztették az ügyészt posztjáról. A jogász később jelentkezett az Európai Ügyészség főügyészi posztjára is, azonban a román legfelsőbb bíróság hivatali visszaélés, megvesztegetés elfogadása és hamis tanúvallomás vádjával eljárás alá vonta és hatósági ellenőrzés alá helyezte. Codurta-Kövesi ezeket koholt vádaknak nevezte, az eljárás valódi célja szerinte az, hogy ellehetetlenítsék európai főügyészi kinevezését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
PSD-PES befagyott együttműködés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást