Amerikát támadták a hackerek

Infostart / MTI
2019. február 18. 21:24
Iráni és kínai hackerek ismét mintegy tucatnyi amerikai vállalat, bank és kormányzati ügynökség számítógépes rendszereit támadták - jelentette a The New York Times című napilap.

Az újság nevük elhallgatását kérő hírszerzési forrásokra hivatkozva konkrétan megnevezte a Boeing, a General Motors és a német anyavállalatú T-Mobile elleni támadásokat. A Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a Fire Eye nevű, informatikai biztonsággal foglalkozó magánvállalat szintén meg nem nevezett elemzőit idézve pedig azt közölte: a decemberben kezdődött és januárban folytatódott részleges kormányzati leállás idején a belbiztonsági minisztérium riadót is elrendelt.

A lap információi szerint a hackerek az iráni és a kínai kormányzathoz köthető személyek voltak. Nem világos ugyanakkor, hogy a hackertámadások mennyire voltak sikeresek.

Sem az érintett vállalatok, sem a washingtoni kínai nagykövetség munkatársai nem kívánták kommentálni a lap értesüléseit.

Adam Segal, a Külkapcsolatok Tanácsa kiberprogramjának vezetője a kínai hackertámadásokra utalva azt nyilatkozta a lapnak: a kínaiak amellett, hogy katonai információkat is meg akarnak szerezni, elsősorban az amerikai technológia megszerzésére összpontosítanak.

A The New York Times elemzése szerint a számítógépes támadások megélénkülése azzal magyarázható, hogy Washingtonnak egyoldalúan felmondta a 2015-ben kötött többhatalmi iráni atomalkut és kereskedelmi vitában áll Kínával. A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy az Egyesült Államok legfőbb ellenfele a kibertérben Oroszország.