Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Halálos veszélyre figyelmeztetett Soros György

Infostart
2019. január 25. 14:27
A magyar származású amerikai üzletember a davosi Világgazdasági Fórumon azt mondta, halálos veszélyt jelentenek a szólásszabadságra azok a kínai erőfeszítések, hogy a digitális technológia segítségével ellenőrizzék a társadalmat a világban. Pekingben alaptalannak minősítették az üzletember szavait.

A demokráciapárti projekteket is támogató milliárdos azon a vacsorán beszélt, amelyet állami vezetők és üzletemberek számára szerveztek. Soros György ezen arra figyelmeztetett, hogy

Kínában társadalmi pontrendszert alakítottak ki, amely a pénzügyi megbízhatóság és a közösségi médiában mutatott magatartás alapján osztályozza az állampolgárokat.

Soros szerint ezzel Hszi Csin-ping kínai államfő a nyílt társadalom elképzelésében bízó emberek legnagyobb ellenségévé válik. Az üzletember szerint a társadalmi pontrendszer még nem teljesen működőképes. Annyi azonban világos, hogy a rendszer az egyén sorsát aláveti az egypártrendszer érdekeinek. Hozzátette,

Kína nem az egyetlen tekintélyelvű rendszer a világban, de kétségtelenül az egyik leggazdagabb, legerősebb és legfejlettebb a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia terén.

Ezek az ellenőrző eszközök hasznosak a tekintélyelvű rendszerek számára. "Ez halálos veszélyt jelent a nyílt társadalmakra" - tette hozzá.

Peking szerint Soros György szavai értelmetlenek, az üzletember összetéveszti a jót a rosszal, kijelentése még arra sem érdemes, hogy Kína visszautasítsa - mondta Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő. Szerinte a világban jelenleg tisztán látják, ki az, aki kinyitja a kapukat, utakat épít, ki az, aki bezárja őket és falakat emel.

A szóvivő hangoztatta, Pekingben remélik, hogy az érintett felek az Egyesült Államokban képesek lesznek korrigálni Soros György magatartását, hosszú távú és objektív, észszerű látásmódot sajátítanak el a Kínában végmenő változásokkal összefüggésben.