Nyitókép: Pexels

Aggodalmak miatt esett a kőolaj ára

Infostart / InfoRádió - Harangozó Éva
2019. január 3. 19:33
Az év első kereskedelmi napján csökkent a kőolaj világpiaci ára.

A kínai gazdaság lassulása miatt csökkent a kőolaj világpiaci ára – közölte az InfoRádióval Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője.

Mint kifejtette: a napokban jelent meg a decemberi kínai PMI adat, ami évek óta az egyik leggyengébb szám volt, 49,4 pont, ami azt jelenti, hogy Kínában 2019-ben jó eséllyel lassul a gazdasági aktivitás, és ez kihat a kőolajkeresletre is. A csökkenő kereslet okozta aggodalmak miatt esett a kőolaj ára.

A szakértő hangsúlyozta: a kínai statisztikai adatok átláthatatlanok, nem lehet pontosan tudni, hogy milyen gazdasági folyamatok vannak az országban, de amilyen adatokat látunk, azok mind egyértelműen azt mutatják, hogy a kínai gazdaság elsősorban a vámháború és a nagyon magas eladósodottság miatt lassult az elmúlt időszakban.

Pletser Tamás hozzátette: a lassulás kihathat a kőolaj-kereskedelmere, mivel Kína mára a legnagyobb kőolaj importőr állammá vált a világban, és az elmúlt 15 év kőolaj fogyasztásának több mint a fele ebből az országból származott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csökkent a kőolaj ára
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást