Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Könnygázas oszlatás után viszonylagos nyugalom Párizsban

Infostart / MTI
2018. december 8. 13:50
Könnygázas ls vízágyús oszlatás, kisebb összecsapások voltak Párizs belvárosában, vidéken békések a tüntetések. Délelőtt a belügyminisztérium szerint 31 ezren tüntettek országszerte. A főváros biztosítása rendkívüli a létszámot és a szervezetettséget illetően is.

Mintegy 1500 sárgamellényes tüntetett szombat délelőtt Párizsban, a Champs-Elysées sugárúton a kormány szociális és adópolitikája ellen. A sugárútra vezető egyik utcába betömörült embereket fél 11 óra körül könnygázzal oszlatták szét a rendőrök, a tüntetők egy része válaszul megdobálta a rendőröket.

Később is történtek hasonló összetűzések a mellékutcákban egy-egy csoport és rendőrök között.

Az incidensek után a rend helyreállt, az emberek viszonylagos nyugalomban folytatták a fel-le sétálást a sugárúton, amelyet nagy erőkkel biztosít a rendőrség.

A tüntetésnek nincsenek vezetői és hangadói, az emberek kisebb csoportokban menetelnek, időnként skandálva Emmanuel Macron államfő lemondását követelik. A rendőrök nem engedik őket a sugárút végén a Concorde tér, az elnöki hivatal felé menni, amelynek környékét teljesen lezárták. Megállni sem engedik az embereket, a csoportosulásokat azonnal oszlatják.

Edouard Philippe miniszterelnök a belügyminisztériumban tett látogatásán arról tájékoztatott, hogy délelőtt 481 előállítás történt és 211 embert őrizetbe vettek, mert azzal gyanúsíthatók a náluk talált tárgyak alapján, hogy erőszakra és szándékos, csoportosan elkövetett összetűzésekre készültek. Nagy számban állítottak elő olyanokat is, akik nem tudták magukat igazolni.

Délig a prefektúra tájékoztatása szerint 514 előállítás történt, 272-en vannak őrizetben.

A szám már most magasabb, mint az egy héttel ezelőtti, az egész városra kiterjedő zavargások után. December 1-jén 412 embert állítottak elő.

Még feszült volt a hangulat szombaton kora délután is Párizsban. A francia főváros különböző helyszínein a Champs-Elysées sugárút környékén kívül az avenue Hohce-on, az avenue Marceau-n, a boulevard Haussmannon, az Opera környékén sárgamellényt, bukósisakot és szemüveget viselő 10-12 fős csoportok kerültek összetűzésekbe rohamrendőrökkel, akik könnygázzal oszlatták az embereket és vízágyúkat is bevetettek a randalírozókkal szemben.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint

délelőtt 31 ezren tüntettek országszerte, és mintegy 700 előállítás történt, többségük nem az összecsapásokat követően, hanem óvintézkedésből, azokat megelőzendő.

A szociális mozgalom keretében eközben több tízezer francia békésen tüntetett a nagyobb vidéki városokban, és több útblokáddal is nehezítették a közlekedést az autóutakon.

Tartanak a radikálisoktól

A francia belügyi szervek attól tartanak, hogy szélsőségesek és radikális tüntetők özönlik el szombaton Párizst, hogy szándékosan összetűzzenek a rendőrökkel és középületeket rongáljanak meg, ezért a pályaudvarokon és a tüntetések várható helyszínein minden sárgamellényest átvizsgálnak.

"Szeretném még egyszer megköszönni azoknak - politikai vezetőknek, szakszervezeteknek, egyesületeknek, állampolgároknak -, akik nyugalomra intettek annak érdekében, hogy azon franciák közé, akik szeretnék kifejezni a követeléseiket, ne keveredhessenek olyanok, akik törni-zúzni jönnek, és keresik a rendőrséggel az összetűzéseket" - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Edouard Philippe emlékeztetett arra, hogy

a főváros biztosítása rendkívüli a létszámot és a szervezetettséget illetően is.

Országszerte 89 ezer, Párizsban 8 ezer rendőr van készenlétben, és az utcákra vezényelték a csendőrség tucatnyi páncélozott járművét is.

Térkép a lehetséges zavargások helyszíneiről

A Champs-Élysées sugárút - közelében az Elysée-palotával -, valamint az Opéra, a Madeleine, a Bastille és a République tér is azon övezetek között szerepel a rendőrség szerint, ahol rombolásra lehet számítani. A prefektúra közzétett egy térképet, amelyen a radikális sárgamellényesek feltételezett útvonalai és akcióhelyei láthatók a különböző felhívások alapján, ugyanis a tüntetésről hivatalos bejelentés nem érkezett a hatóságokhoz. A rendőrség a környékbeli üzleteket és vendéglátóhelyeket a létesítmények védelmére és minden olyan tárgy elrejtésére kérte, amelyet a feldühödött tüntetők "fegyverként" használhatnak a rendőrökkel szemben. A legkockázatosabb helyszíneken a gépkocsi-tulajdonosokat szórólapokon a járművek biztonságos helyre szállítására ösztönözték. A belső kerületekben korlátozzák a gépjárműforgalmat, 36 metrómegállót lezártak, és ötven buszjárat kerülő útvonalon közlekedik.

A hatóságok pénteken egész nap nyugalomra intettek, miután a múlt szombati párizsi zavargásokat követően a francia kormány - eleget téve a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének - bejelentette, hogy eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését, és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti azt. A tüntetők azonban ezt már keveslik, és egyre több szociális jellegű követelést támasztanak, valamint Emmanuel Macron távozását is követelik.

Egy friss felmérés szerint a november 17. óta tüntető sárgamellényesek támogatottsága az elmúlt napokban valamelyest csökkent, de a franciák kétharmada még mindig rokonszenvez a szociális mozgalommal.