Nyitókép: MTI/AP/Czarek Sokolowski

Keményen nekiment az amerikai elnöknek Arnold Schwarzenegger

Infostart
2018. december 4. 06:12
A filmsztár, volt kaliforniai kormányzó bolondnak nevezte az amerikai elnököt, amiért kilépett a párizsi klímavédelmi egyezményből.

Az ENSZ katowicei klímacsúcsán Arnold Schwarzenegger úgy fogalmazott, az Egyesült Államok "továbbra is részese" az egyezménynek dacára annak, hogy Donald Trump júniusban bejelentette: kilépteti országát a 2015 decemberében aláírt párizsi klímamegállapodásból.

Mint mondta, a klímavédelmi egyezménynek széles körű a támogatottsága az Egyesült Államokban tagállami és helyi szinten is. A filmsztár és környezetvédő, aki nemrég Magyarországon forgatott, hangsúlyozta, hogy a klímavédelem tekintetében nagyobb figyelmet kell szentelni a helyi vezetőknek, nemcsak a kormányoknak.

Azt mondta, sajnálja, hogy az Egyesült Államok hátat fordított a klímaegyezménynek, ugyanis a szén-dioxid-kibocsátás mintegy 70 százalékát a helyi kormányzatok és városok ellenőrzik.

A világhírű színész a konferencián megjelent küldöttek előtt kijelentette:

"Amerika több Washingtonnál vagy egy vezetőnél".

Úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államokat nem egy vezető, hanem helyi vezetők sokasága jelenti, akik keményen dolgoznak a levegő minőségének javításán. Schwarzenegger a következő évi klímacsúcsra tekintettel a delegátusoknak azt mondta: "Hívjuk meg ezeket a helyi vezetőket ide, hadd legyenek egy ehhez hasonlóan nagy konferencia résztvevői, ahol közvetlenül beszélhetnek Önökkel." "Ha ezt megteszik, megígérhetem önöknek: visszatérek" - idézte a Terminator című filmből ismert, ikonikus mondatát.