Nyitókép: MTI/AP/Tatan Syuflana

Lezuhant egy utasszállító repülő

Infostart
2018. október 29. 06:19
Indonéziában zuhant a tengerbe egy helyi járat, 189-en voltak a fedélzeten.

A Lion Air gépe Jakartából a Szumátra melletti Bangka szigetre tartott, és a légitársaság szóvivője szerintmindössze 13 perccel a felszállás után vesztették el vele a kapcsolatot. A földi légiirányítás szerint a pilótája rögtön felszállás után engedélyt kért arra, hogy visszatérhessen a jakartai repülőtérre, majd megszakadt vele a kapcsolat.

A gépen 178 felnőtt utas, egy gyerek és két csecsemő utazott, a személyzet héttagú volt. Esetleges túlélőkről egyelőre nem tudnak. Néhány órával később az indonéz mentők vezetője közölte:

nincs jele túlélőknek.

Egy hajó legénysége jelezte, hogy látja a Boeing 737-800 típusú gép roncsait a tengerben. A mentők a helyszínre siettek, ahol különböző tárgyakat találtak a gépről, de annak nagyobb darabjait egyelőre nem találták meg. A Jáva-tenger 30-40 méter mély ott, ahol a katasztrófa történhetett.

A járatok mozgását figyelő Flightradar24 nevű portál szerint a repülőgép szinte vadonatúj volt, alig két hónapja állt üzembe.