Nyitókép: -

Bombát küldtek Obamának és Hillary Clintonnak is

Infostart / MTI
2018. október 24. 16:47
Robbanószerkezetet küldtek Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt és Barack Obama korábbi elnök címére is.

A robbanószerkezetet mindkét politikus esetében az irodájukba küldték, és a levelek között találta meg a titkosszolgálat.

A Hillary Clintonnak küldött csomagot október 23-án este, míg az Obamának szánt küldeményt szerda reggel találták meg a posta szortírozása közben.

A közlés szerint egyik korábbi politikus sem volt veszélyben.

Az ügyről Donald Trumpt elnököt is tájékoztatták, és a Fehér Ház komolyan kezeli az eseteket.

Gyanús csomagokra bukkantak később az elnöki hivatal postázójánál, valamint a CNN hírtelevízió New York-i irodáiban is. A hírtelevízió szerkesztőségét kiürítették.

A The New York Times meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a robbanószerkezetek a Soros György lakására hétfőn küldött csőbombához hasonlatosak. Azt az esetet terrorcselekménynek minősítették, a vizsgálatban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is részt vesz, és keddtől terrorelhárító szakembereket küldtek minden olyan New York-i helyiséghez, amelynek bármi köze is van Soroshoz.