Nyitókép: MTI/EPA/Wallace Woon

Kenőpénzek elfogadásával gyanúsítják az Interpol lemondott elnökét

Infostart / InfoRádió - Harangozó Éva
2018. október 9. 14:14
Kenőpénzek elfogadásával gyanúsítják Kínában az Interpol lemondott elnökét - derült ki a kínai közbiztonsági minisztérium honlapjára feltett közleményből.

A lyoni nemzetközi rendőri szervezett vasárnap arról számolt be, hogy vezetője, aki korábban hazájában a közbiztonsági tárca miniszterhelyettese volt, azonnali hatállyal lemondott tisztségéről, Kínában ugyanis törvénysértéssel vádolták meg.

A francia LeMonde szerint a tárca közleményében az szerepel, hogy

„Meng Hung-vej kenőpénzt fogadott el, és így megsértette a törvényt", valamint felmerült a gyanú, hogy súlyos kárt okozott kommunista pártnak és a közbiztonsági szerveknek.

A Le Monde cikke hozzáteszi: azt sem lehet tudni, hogy fogva tartották-e a kínai hatóságok vagy sem.

A francia rendőrség pénteken indított nyomozást, miután Meng felesége bejelentést tett férje eltűnéséről, ugyanis szeptember 25-e óta nem tudott róla semmit. A férje aznap késő este képet küldött a felesége mobiltelefonjára, ami az asszony szerint azt jelentette, hogy veszélyben érezte magát.

Az Interpol vasárnap Twitter-üzenetben tette közzé, hogy lemondott a szervezet vezetője, és a pozíciót mostantól a dél-koreai Kim Jongjang veszi át addig, amíg novemberben Dubajban az Interpol közgyűlése új vezetőt nem választ.

Meng Hung-vejt 2016 novemberében választották meg a 192 tagállam rendőrségei közötti együttműködést segítő Interpol végrehajtó bizottságának élére. Ő volt az első kínai a szervezet élén. Megbízatása 2020-ig tartott volna.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lemondott az Interpol vezetője
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást