Nyitókép: MTI/EPA/TT/Sören Andersson

Exit-poll: a jobbközép választási szövetség nyerhetett Svédországban

Infostart / MTI
2018. szeptember 9. 20:37
Az ellenzéki jobbközép választási szövetség hajszálnyi előnnyel, 39,6 százalékkal győzhetett, szemben a kormányzó baloldali koalíció 39,4 százalékával a Svédországban vasárnap tartott parlamenti választáson.

Az SVT svéd köztelevízióban ismertetett adatok szerint a Svéd Demokraták párt a voksok 19,2 százalékát kaphatta, azaz nagyjából minden ötödik szavazó erre a pártra adta le voksát. Az SD támogatottsága jelentősen nőtt az előző, 2014-es választáshoz képest, amikor a voksok 12,9 százalékát szerezte meg.

A Svéd Demokraták mostani eredménye azt jelenti, hogy

egyik hagyományos politikai tömb sem szerzi meg egyedül a többséget a parlamentben.

Valamennyi párt kizárta, hogy hajlandó lenne együttműködni a parlamentben az SD-vel.

Történelmi mélypont lehet

A pártok versenyében a Szociáldemokraták végezhettek az első helyen a szavazatok 25,4-26,2 százalékával, ami azonban több mint egy évszázada a legrosszabb eredményt jelentené. A 2014-es választáshoz képest nagyjából 5 százalékponttal csökkent a párt támogatottsága, csakúgy mint a jobboldal vezető erejéé, a Mérsékelt Párté, amely ezúttal a szavazatok 17,8-18,4 százalékát szerezhette meg.

Stefan Löfven szociáldemokrata miniszterelnök a választást a svéd jóléti államról való referendumként próbálta beállítani, miközben ráirányította a figyelmet arra, hogy a tízmilliós országban eddig soha nem látott mértékű a foglalkoztatottság szintje. Mindezt azonban a kampány során háttérbe szorították a bevándorláshoz köthető témák, így a migráció mellett a bevándorlóknak a svéd társadalomba történő integrációja. Jimmie Akesson, a Svéd Demokraták vezetője a kormányt, de az ellenzéket is bírálta a véleménye szerint kudarcot vallott bevándorlási politikáért, és azt hangoztatta, hogy pártja az egyetlen garancia arra, hogy Svédország keményebben fel tudjon lépni a migrációval szemben.