Nyitókép: Pixabay.com

Világszerte kihívást jelentenek a globális IT-cégek

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2018. március 21. 14:10
Hogy a Cambridge Analyticának vagy a kormányzásának köszönhető, nem tudni, de az tény, hogy január óta emelkedett Donald Trump elismertsége. A szakértő szerint a globális információtechnológiai cégek lassan a politika szabadságát kezdik korlátozni.

Bár Donald Trump elismertsége növekszik, ez – összevetve más amerikai elnök első évével – még mindig alacsonynak mondható – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Feledy Botond. A külpolitikai elemző ugyanakkor megjegyezte:

két botrány is borzolja az amerikai adminisztrációt és közvéleményt.

Egyrészt a Cambridge Analytica, mely céggel Trump kampánycsapata együtt dolgozott, – a Facebook szerint is – jogellenesen használta fel mikrotargetingre és pszichografikus elemzésekre felhasználók adatait. Másrészt az FBI-os küzdelem, melynek egyik szelete a Robert Mueller különleges ügyész vezette orosz beavatkozás ügye, másik pedig a Szövetségi Nyomozó Iroda függetlenségének kérdése.

A szakértő szerint nehezíti a tisztánlátást, hogy nemcsak az ezekről szóló információk, hanem gyakran maguk az események is pártos módon keletkeznek. Az mindenesetre a kor egyik nagy kihívása, hogy

a globális információtechnológiai cégek talán a saját akartukhoz képest is jobban bele tudnak szólni a politika alakításába.

„Ezek a cégek az Egyesült Államokban jóval kisebb adatvédelmi kötelezettségeknek kell, hogy eleget tegyenek, mint Európában” – hangsúlyozta a külpolitikai szakértő. „Most kezd a politika is rádöbbenni – az elmúlt másfél évben –, hogy lehet, hogy az a szabadság, amit direkt biztosítottak ezeknek a cégeknek, a végén tulajdonképp éppen a politika szabadságát korlátozza” – tette hozzá.

Feledy Botond úgy vélte, nemcsak az Egyesült Államokban, de Európában is szabályozva és ellenőrizve lesznek ezek a cégek. Néhányan azonban úgymond előremenekülnek, és amit lehet, nyilvánossá tesznek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást