AI: Donald Trump veszélyes példát mutatott

Infostart / MTI
2018. február 22. 07:35
A kisebbségeket ördögi színben lefestő politika felemelkedésének milliók számára rettenetes következményekkel járó éve volt 2017 - áll az Amnesty International (AI) által az emberi jogok globális helyzetéről összeállított, csütörtökön ismertetett éves jelentésben. A magyarországi helyzetről és nem kívánt európai folyamatokról is említést tesznek.

A világ legnagyobb, londoni központú emberi jogi szervezete most első ízben Washingtonban is közzétette világjelentését. Az AI közölte: ezzel azt a véleményét kívánja kifejezésre juttatni, hogy Donald Trump amerikai elnök az emberi jogok érvényesülése ellen ható lépéseket tett, és ezzel veszélyes precedenst teremtett más kormányok számára is.

Magyarországról

Az összefoglaló jelentés szerint "Magyarország új mélységekbe süllyedt" annak a törvénynek az elfogadásával, amely az ország területén szabálytalanul tartózkodók mindegyikének visszaküldéséről, illetve a menedékkérők őrizetbe helyezéséről intézkedik, az EU-jog nyílt megsértésével. Az AI szerint Magyarország módszeresen megsérti a menekültek, a menedékkérők és a migránsok jogait azzal is, hogy mindössze két határmenti tranzitzónát alakított ki, amelyekben naponta legfeljebb tíz menedékkérelem nyújtható be.

Ennek következtében ezrek gyűltek össze az előírásoknak nem megfelelő szerbiai táborokban - áll a jelentésben.

Válságintézkedések

A szervezet idei jelentése külön fejezetet szentel a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság óta bevezetett gazdasági megszorításoknak, amelyek a szervezet szerint mára szintén emberi jogi kérdéssé váltak.

A tanulmányban szereplő becslés szerint egyedül Angliában 120 ezren halhattak meg az egészségügyben és a szociális ellátásban alkalmazott szigorításokhoz köthető okokból.

Az AI idéz egy olyan előrejelzést is, amely szerint a következő három évben a világ országainak kétharmadában várhatók újabb megszorítások,

és ezek több mint hatmilliárd embert érintenek majd, a globális hazai össztermék (GDP) 7 százalékát felemésztve.

Démonizálás

A kisebbségek démonizálására irányuló politika következményeit világosan mutatja a mianmari rohingja muszlim népcsoport ellen etnikai tisztogatás céljával indított hadjárat, amely elől alig néhány hét alatt 655 ezren menekültek a szomszédos Bangladesbe - áll az Amnesty International éves jelentésében.

Az emberi jogi szervezet szerint ez volt tavaly a leggyorsabban terebélyesedő menekültválság, amelynek figyelmeztető jelek azonban már régóta láthatók voltak Mianmarban: az apartheiddel felérő tömeges diszkrimináció és szegregáció a mianmari rezsim viselkedési normájává vált, a rohingja népcsoport démonizálása és megfosztása az emberhez méltó élethez szükséges legalapvetőbb feltételektől már évek óta rutinszerűen zajlott.

Szándékos áldozatok

A jelentés szerint az emberi jogokat alátámasztó alapértékek elleni támadások 2017-ben hatalmas mértékűvé váltak,

a nemzetközi fegyverkereskedelem szította konfliktusok továbbra is kataklizmával felérő polgári veszteségeket okoznak,

gyakran szándékolt módon. A gazdag országok vezetői a globális menekültválságra mindeközben a jelenség előli kitérés és a nyílt kegyetlenség elegyével reagálnak, a menekülteket nem emberi lényeknek, hanem elhárítandó problémának tekintik.

Az AI szerint a démonizálás politikája konfliktusokat és brutalitást eredményezett,

és egy olyan emberi közösség lidérces vízióját, amelyet a pőre önérdek vezérel, és amely szemet huny mások nyomorúsága felett.

Európai menekültválság

Tavaly 171 332 menekült és migráns érkezett Európába tengeri úton az előző évi 362 753 után. A csökkenés az emberi jogi szervezet szerint az EU által Líbiával és Törökországgal folytatott együttműködés eredménye volt, de tavaly így is legalább 3119 ember halt meg, miközben megpróbált a Földközi-tengeren át Európába jutni.

Az EU-tagállamok eközben fokozták erőfeszítéseiket a szabályozatlan beáramlás megakadályozására és növelték a visszaszállított emberek számát, de ehhez olyan módszereket is alkalmaztak, amelyek rossz bánásmódnak, kínzásnak és egyéb visszaéléseknek tettek ki migránsokat a tranzit-, vagy a kiindulási országokban.