Közeledik az idő, amikor borsot törhetnek Trump orra alá

InfoRádió
2018. január 2. 18:06
Az InfoRádió által megkérdezett külpolitikai elemző szerint a két legjelentősebb világhatalom vezetőjének pozícióját idén sem veszélyezteti senki. Ezzel együtt az Egyesült Államokban idén novemberben borsot törhetnek Donald Trump orra alá, Vlagyimir Putyinnak pedig lehet, hogy mégsem az utolsó elnöki ciklusa kezdődik 2018-ban. Erről beszélt Feledy Botond külpolitikai elemző az InforRádióban.

Amerikai Egyesült Államok

Az USA meghatározó és domináns fog maradni, a jelenlegi republikánus vezetés erre törekszik - mondta Feledy Botond. A belpolitikában lehetnek izgalmak: november 6-án lesznek az időközi kongresszusi választások, amikor alapvetően átalakulhatnak a kongresszusban az erőviszonyok.

Ha demokrata győzelem következik, az két módon is visszahathat Donald Trump elnökségére.

Egyrészt megszűnik az az együttállás, hogy republikánus elnök és republikánus kongresszusi alsó- és felsőház tudjon együtt kormányozni, másrészt így megnyílhat a lehetőség egy impeachment (vagyis bíróságon kívüli alkotmányos vádemelési eljárás) előtt. A demokraták az orosz együttműködést vizsgáló bizottság jelentése nyomán ugyanis dönthetnek az impeachment eljárás megnyitásáról. Novemberig viszont nagy változásra nem kell számítani

Donald Trumpnak minden esélye megvan arra, hogy kitöltse a teljes elnökségi idejét. Arra is van azonban esély, hogy a demokraták valamilyen ürüggyel visszafordítsák a kongresszust a saját oldalukra és megpróbálják elmozdítani az elnököt.

Oroszország

Minden jel arra mutat, hogy Vlagyimir Putyin megnyeri az április 1-jei választást. Riválisát, az ellenzék vezéralakjának számító Alekszej Navalnijt kizárták, ezért nem kétséges Putyin győzelme.

Az alkotmány és a jelenlegi felállás szerint ugyan ez lesz Putyin utolsó ciklusa, de az elemző szerint "ilyet láttunk már".

"Az utódlási harc miatt azonban kockázatos, kiszámíthatatlan periódusba ér majd az ország, ez elég veszélyes helyzet lesz. A választásokig eleve semmilyen megegyezés nem várható nyugati országokkal, utána pedig kérdés, hogy az erőblokkok között milyen helyezkedés indul el egy esetleges poszt-putyini erőstruktúrában való befolyásért" - mondta Feledy Botond.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Közeledik az idő, amikor borsot törhetnek Trump orra alá
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást