Legalizálták az eutanáziát Ausztrália egy államában

InfoRádió / MTI
2017. november 29. 08:42
A szenátus után szerdán az alsóház is elfogadta Ausztrália Victoria államában azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi a halálos betegeknek, hogy orvosuk segítségével a halált válasszák.

A vitatott jogszabály szenátusi elfogadását követően az alsóház hat héten át vitázott a javaslatról, kétszer hajnalba nyúlóan szócsatáztak róla a képviselők.

A jogszabály 2019 közepén lép hatályba Victoria államban, amely így az egyetlen ausztrál állam lesz, ahol engedélyezik az aktív eutanáziát.

A szabályok értelmében a 18 évesnél idősebb, végstádiumú halálos betegek kérésük után 10 napon belül megkaphatják majd a halált okozó szert, miután átestek egy három lépcsős engedélyezési eljáráson, és esetükről két független orvosi szakvélemény készült. Feltétel az is, hogy a halálba segítést kérőnek legalább egy éve az államban kell élnie, és orvosai szerint legfeljebb fél éve lehet hátra. A többi között csak az kérheti az aktív eutanáziát, aki beszámítható, és több orvos igazolja, hogy fájdalmai elviselhetetlenek. A törvény azt írja elő, hogy a halálos szert végül a betegnek kell beadnia saját magának. Orvos csak akkor adhatja be a szert, ha a beteg erre nem képes.

Daniel Andrews, Victoria miniszterelnöke történelmi jelentőségűnek nevezte az aktív eutanázia legalizálását.

"Túl sokáig tagadtuk meg túl sokaktól az együttérzést és a döntést, melyet életük utolsó pillanataiban megérdemelnek" - fogalmazott a kormányfő, aki az után állt az eutanáziát támogatók pártjára, hogy tavaly édesapja meghalt rákban.

Ausztráliában 1995-ben, a világon elsőként az Északi Területeken már engedélyezték az aktív eutanáziát, de az Északi Területek nem állam, ezért a szövetségi parlament két évvel később megtehette, hogy visszavonja a jogszabályt. Victoria esetében erre nincs lehetőség. Új-Dél-Walesben, Ausztrália legnépesebb államában két hete egyetlen szavazaton bukott el az aktív eutanáziát lehetővé tévő törvényjavaslat. Egy évvel ezelőtt ugyanilyen szűk voksoláson bukott el a javaslat Dél-Ausztráliában.