Ezt nem hagyja annyiban a kínai elnök

Infostart
2017. november 9. 17:39
Újfajta hatalomátadási eljárás honosodhat meg Kínában. Matura Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem Kína kutatója mondta el a részleteket.

Évekkel ezelőtt is voltak jelei annak, hogy a Kínai Kommunista Párt főtitkára jelentősebb hatalomkoncentrációt akar, azonban az a legutóbbi, októberi pártkongresszusra lett világos, hogy ezt pontosan milyen intézkedéseken keresztül tervezi - mondta az InfoRádiónak a kutató.

Matura Tamás kiemelte azt is: Hszi Csin-ping elérte azt, hogy még életében bekerült a neve a párt alkotmányába.

A mostani kínai elnök erősebb belpolitikai hatalomra tett szert, mint elődei.

Felmérte azt is, hogyan kell egy modern, elektronizált médiával ellátott országban a népszerűségét növelni, ezt kihasználni.

Újdonság továbbá, hogy a legutóbbi pártkongresszuson nem került be a felső vezetői testületbe az a személy, aki utódja lehetne 2022-2032 között.

Matura Tamás hozzátette:

megváltozhat a hatalomátadási rendszer Kínában,

egy új eljárás alakulhat ki, márciusban a népi gyűlés ülésén választják meg az állami vezetőket, így akkor tisztulhat a kép.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kínai Kommunista Párt új korszaka
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást