Üzbegisztán "neveli" a terroristákat

Infostart
2017. november 2. 07:22
Az emberi jogok semmibevétele, a gazdasági hanyatlás, a korrupció, a szegénység és az ezekből fakadó kiábrándultság – elemzők szerint elsősorban ezek azok a tényezők, amelyek miatt Üzbegisztánban egyre több fiatalember radikalizálódik, csatlakozik dzsihadista szervezetekhez és követ el merényleteket külföldön - írta a Magyar Idők.

Üzbegisztánban született az az Abdulkadir Masharipov, aki tavaly szilveszterkor 39 embert mészárolt le egy isztambuli szórakozóhelyen. Üzbég származású orosz állampolgár volt Akbarzson Dzsalilov is, az április szentpétervári metrómerénylet elkövetője, aki tizenhárom embert ölt meg. A közép-ázsiai országból való még Rakhmat Akilov, a négy halálos áldozatot követelő stockholmi gázolásos merénylet elkövetője – emlékeztetett összeállításában az AFP hírügynökség.

A 450 ezer négyzetkilométer alapterületű, mintegy 30 millió lakosú, muzulmán többségű ország Közép-Ázsia szívében fekszik. 1991-ben lett független a Szovjetuniótól, onnantól kezdve Iszlam Karimov, az üzbég kommunista párt egykori főtitkára volt az ország teljhatalmú ura tavalyi haláláig. A központilag ellenőrzött állami gazdasági modell kevés lehetőséggel kecsegtet, ezért végeznek hatékony munkát a szélsőséges csoportok toborzói – írja a közép-ázsiai országokról a Financial Times elemzése. Az International Crisis Group nevű szervezet jelentése szerint kétezer és négyezer közé tehető azon közép-ázsiaiak száma, akik csatlakoztak az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez, közülük a legtöbben üzbégek voltak. Üzbegisztán azonban nem tudja hatékonyan felvenni a harcot az iszlamisták ellen, akik a szomszédos Afganisztánban is megvetették a lábukat - olvasható a Magyar Időkben.