Macron: a Nyugat válságának idejét éljük

Infostart
2017. szeptember 2. 18:17
A Nyugat válságának idejét éljük, az 1945 után kialakult multilaterális rendszert még az az Egyesült Államok is megkérdőjelezi, amely a rendszer garanciáját jelentené - a hirado.hu szombati beszámolója szerint ezt nyilatkozta Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a Le Point című francia hetilap legfrissebb számában megjelent interjúban.

Az elnök szerint Franciaországnak ismét nagyhatalommá kell válnia, a világ ugyanis a szétesés felé halad. Az elmúlt évtizedben a Nyugat hitelét vesztette a Közel-Keleten és Észak-Afrikában - tette hozzá. Úgy vélekedett, az európaiakra különleges feladat hárul, hogy megvédjük a szabad világ közös értékeit: a demokráciát, a békét és az éghajlatot. Franciaországnak pedig segítenie kell Európát, hogy a szabad világ vezetője legyen - hangsúlyozta.

Emmanuel Macron arról is beszélt, hogy mindenkivel tárgyal, kellemetlen témákról is, Recep Tayyip Erdogán török, Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. Kiemelte, hogy az orosz államfővel jelentős a nézetkülönbség Ukrajnával kapcsolatban, de például az éghajlatváltozás vagy Szíria ügyében együttműködnek. Alapvető stratégiájának nevezte az igazságon és a pragmatizmuson alapuló párbeszédet. Szerinte a biztonság a francia diplomácia elsődleges feladata, amely pragmatizmust kíván. A realizmus összeegyeztethető az értékeik védelmével - jelentette ki.

A több mint húszoldalas interjú magyar fordítása teljes terjedelemben a Hirado.hu oldalon olvasható.

http://www.hirado.hu/2017/09/02/macron-a-nyugat-valsaganak-idejet-eljuk/