Tálas Péter: 2004 óta nem volt Spanyolországban komoly merénylet

InfoRádió
2017. augusztus 18. 09:21
A spanyol hatóságok nem vették elég komolyan, hogy Spanyolországban is történhet terrortámadás - vélekedik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója. Tálas Péter szerint Spanyolország azért volt alkalmas célpontja a támadóknak, mert ott 2004 óta nem történt jelentős merénylet.

Valószínűleg a hatóságok nem vették elég komolyan, hogy ilyen sok európai merénylet történt; 2015 óta a barcelonai a 16-dik – közölte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelem Kutatóközpontjának igazgatója. Tálas Péter hozzátette, az, hogy az Iszlám Állam rögtön fel is vállalta a merényletet, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ők is követték el.

„Azt jelenti, hogy elképzelhető, hogy az Iszlám Állam inspirálta az elkövetőket, de az is lehet, hogy valamilyen észak-afrikai csoportjuk szervezte. A nyomozás fogja kideríteni, hogy egy kis spanyolországi vagy észak-afrikai sejtről van szó, amelyik inkább csak hivatkozik az Iszlám Államra, vagy olyanról, amelyiknek fizikai és személyi köze is van az Iszlám Államhoz.”

Spanyolország azért volt jó célpont, mert viszonylag régen követtek ott el merényletet – mondta Tálas Péter. Ugyan az egyik legnagyobb európai merényletet ott követték el 2004-ben, de azóta lényeges támadás nem volt – tette hozzá a a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója.

„Spanyolország, különösen két, észak-afrikai városában viszonylag erős a dzsihádisták befolyása, mert sok elégedetlen ember van, akik, különösen a fiatalok, a magas munkanélküliség és a rosszabb szociális és képzési feltételek miatt jobban radikalizálhatóbbak. Spanyolországban egyébként a muszlimok sokkal jobban integráltak, mint Németországban, Angliában vagy Franciaországban.”

Tálas Péter hangsúlyozta, a spanyolok élen járnak a terrorelhárításban, idén körülbelül háromezer ember foglalkozik terrorelhárítással. De naponta körülbelül ötszáz telefont kell állandóan lehallgatni, ezer embert kellene állandóan megfigyelni – ez nem mindig megy. Sok lehet az olyan merényletkísérlet, amiket a spanyol terrorelhárítás megakadályoz – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója.

„A sétálóutcák védelme viszonylag egyszerű. Vannak olyan tereptárgyak, amelyekkel meg lehet akadályozni egy merényletet vagy csökkenteni lehet az áldozatszámot. Erre fel kell készülnie minden olyan városnak, országnak, ahol nagy a turistaforgalom.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tálas Péter: 2004 óta nem volt Spanyolországban komoly merénylet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást