Teljesen leégett egy londoni toronyház

InfoRádió / MTI
2017. június 14. 05:59
Kiégett egy huszonnégy emeletes lakóház a London nyugati részén lévő North Kensington negyedben. Kétszáz tűzoltó próbálta megfékezni a tüzet, ami egy idő után már kontroll nélkül lángolt. Szemtanúk szerint többen a lakásaikban ragadtak. Reggel sűrű füst ömlik ki az ablakokon.

A Grenfell Tower nevű, 1974-ben épült, 120 lakásos toronyházhoz hajnalban riasztották a tűzoltókat, akik negyven járművel és kétszáz fős egységgel vonultak a helyszínre. A tűz azonban rövid idő alatt elborította a magasházat, és kora reggelre szinte teljesen elemésztette az épületet, amelynek a második emelettől felfelé jóformán csak a betonváza maradt meg.

 

A toronyépület több ponton még reggel is lángolt, de a tűzvészt jelentős részben már sikerült megfékezni. A füstoszlop azonban London egész területéről látható.

A Grenfell Tower a Kensington and Chelsea kerület északnyugati határán emelkedik, nem messze a karneváljairól, kirakodóvásárairól, divatos üzleteiről világhírű Notting Hill negyedtől.

A városrészt kiszolgáló Hammersmith and City, illetve Circle metróvonalak helyi szakaszát a rendőrség lezárta, mivel ezek a vonalak ebben a negyedben a felszínen futnak, sőt egyes szakaszokon magasvasútként működnek, és az égő házból a szél izzó pernyét, törmelékeket hord a pályákra.

Mindkét irányban lezárták a kelet-nyugati irányú A40-es gyorsforgalmi utat is.

Szerda reggelig a rendőrség nem közölt pontos adatokat a sérültek számáról, sem arról, hogy a tűzvésznek vannak-e halálos áldozatai, de

az első, nem hivatalos értesülések szerint legalább harmincan megsérültek.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy

többen az égő épületben rekedtek.

Nick Paget-Brown, a Kensington and Chelsea kerület tanácsának vezetője a Sky News brit hírtelevíziónak szerda reggel azt mondta: a hatóságok jelenleg azt próbálják kideríteni, hogy hányan tartózkodhattak a toronyházban a tűz kitörésének pillanatában.

Sadiq Khan, London polgármestere közölte, hogy folyamatos kapcsolatban áll a sürgősségi szolgálatokkal.

A környéken több befogadóközpontot létesítettek az épület körzetéből kitelepített lakók számára.

A toronyházban a Kensington and Chelsea kerület tanácsának ingatlankezelő vállalata 2015-2016-ban jelentős felújítási munkákat végzett.

Ez az utóbbi évek legsúlyosabb épülettüze a brit fővárosban.