"Láttam valakit kizuhanni" - Halálos áldozatokat is követelt a londoni toronyház-tűz

InfoRádió
2017. június 14. 09:12
A londoni tűzoltóság szerint halálos áldozatai vannak a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban szerdán kitört tűzvésznek. Harminc embert kórházba szállítottak, többen pedig eltűntek - közölte a BBC. Szemtanúk szerint többen a felső emeleteken ragadtak.

A tűzoltók még mindig a lángok eloltásával küzdenek a Grenfell toronyházban, amely több száz ember otthona.

Szemtanúk több embert is láttak, akik az épületben ragadtak. Az épület legfelső emeletén a mobiltelefonjukkal vagy fáklyákkal világítva várták, hogy megmentsék őket, mások pedig a lakásaikban ragadva az ablakoknál várták a segítséget – számolt be a BBC.

Reggel 6 órakor a londoni mentőszolgálat közölte: 20 mentőcsapat van a helyszínen, 30 embert kórházba szállítottak, de a sérüléseik természete és mértéke még nem egyértelmű.

Három órával azután, hogy a lángok felcsaptak az épületben, a rendőrség közlése szerint még tartott az evakuáció.

„Ahogy mentem le a lépcsőn, a tűzoltók épp felfelé mentek, a tűz irányába, hogy akit lehet, ki tudjanak menekíteni” - számolt be Paul Munakr, aki a hetedik emeleti lakásából menekült ki.

„Láttam valakit kizuhanni, egy nő pedig a kisgyerekét tartotta ki az ablakon, és sikítást hallottam” - mondta egy szemtanú, Jody Martin.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Halálos áldozatokat is követelt a londoni toronyház-tűz
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást