Nincs akadálya, hogy New York állam kormányzójával tárgyaljon a magyar kormány

InfoRádió / MTI
2017. május 25. 14:59
Lázár: az Európai Bizottság nem hozott fel olyan érvet, amely miatt módosítani kellene a felsőoktatási törvényt.

A magyar kormány meggyőződése szerint az Európai Bizottság (EB) egyetlen olyan érvet sem hozott fel, amely miatt a nemzeti felsőoktatási törvényt módosítani kellene - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Lázár János emlékeztetett arra, hogy az EB kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a felsőoktatási törvény módosítása miatt, a bizottság kérdéseire csütörtökig kellett válaszolni.

Szerinte eddig normális, komolyan vehető jogi érvet nem tudott felhozni a bizottság, csak a politikai hisztéria kapcsán használt érvek kerültek elő, amelyek nem vehetők komolyan.

Miközben a CEU körül "megy a habverés", a különböző országok készek a magyar kormánnyal tárgyalni - mondta. Példaként Kínát és az Egyesült Államokban működő McDaniel egyetemet említette. Utóbbiról azt mondta, az egyetem vezetése tárgyalt a magyar kormánnyal, és mind a vezetők, mind az egyetem székhelye szerint illetékes Maryland állam kész a kormánnyal megállapodást kötni.

A miniszter elmondta azt is, semmi akadályát nem látják, hogy tárgyaljanak New York állam kormányzójával. Jelezte, az Egyesült Államok kormányával is kapcsolatban állnak.